Szántó Piroska: Akt

"... pedig énvelem már egy évvel ezelőtt közölték, hogy nem vagyok festő. S Pista sem író már."

Összebarátkoztunk Piri nénivel, és elmesélte nekem az ötvenes éveket és a hatvanasakat is. Azt, hogy miért voltak ők akkor kommunisták, és aztán miért nem voltak igazán azok. Hogy miként lehetett túlélni, amikor semmi nem működött és üresek voltak a boltok. Hogy a hatalom vonzza a középszerű, tehetségtelen embereket, és hogyan nyomja el a kreatívokat. Hogy miért született annyi remek fordítás abban az időben. Szántó Piroskát leginkább a könyvillusztrációi után ismerhetjük. Pedig festő akart lenni.

Aktja nélkül nem érteném az '50-es éveket, és még kevésbé '56-ot.

Az első döbbenet: Szántó Piroska Kiskunfélegyházán született, és élt vagy 16 éves koráig. Már megvolt a Constantinum, más nem sok volt amúgy sem, és már akkor is elég állott és poros volt a kisváros - hát mit kezdene ott egy művész, egy festő?

Annyi nyomot hagyott az Alföld, hogy a festő lelkének mindig csodálnivaló maradt a természet, de a termesztés művei is, és ez a naiv művészet még segítségére lehetett akkor, amikor hosszú-hosszú éveken át illusztrációkból élt.

Merthogy mi is történt...
"- Hát én azt gondoltam pedig, hogy legalábbis miniszter lesz most, kedves Peroska.
Nem Károlyka az első, aki ezt dörgöli az orrom alá, többen csodálkoznak,  hogy én, a régi kommunista, így élek, s nem tartottam a markomat felszabaduláskor azzal, hogy most kérem a megdicsőülést, a nagy állást, egyáltalán a díjazást és a kárpótlást azért a nagyon kevésért, amit csináltam. Undorító. De most mondjam el neki, hogy még festőnek sem minősülök, csak sokszorosító grafikusnak vettek fel a Szövetségbe, mert nem tudom azt csinálni a piktúrában, amit most követelnek? És hogy életemben sem csináltam sokszorosító grafikát? Hogy igazán nehezen élünk, Pistának rengeteg a kötelezettsége, s kevés a lektori fizetése, s fordít, nem jelenhet meg? Hogy Panni tanár,  német-francia szakos, s nem a szaktárgyát tanítja borzasztóan kevés pénzért? Hogy rettegünk az éjszakai csengetéstől, hiszen én a diákperben együtt ültem Rajkkal? Lehetetlen. Nem tehetem. Senkinek sem beszélünk erről, éppen Károlykának jajgassam el, hogy én nem így képzeltem..?"



"Elvársak, közeleg Rákosi elvtárs születésnapja, elvárjuk, hogy  munkájával részt vesz az ország atyja és bölcs tanácsadója köszöntésében. Készül az ország Rákosi elvtárs születésnapjára, és ugyancsak fő Vas Pista és Réz Pali feje, ők szerkesztik az ünnepi kötetet, ördögöt szerkesztik! Hiszen nincs az a vacak könyvborító, mit fel ne kellene küldeni a minisztériumba, hát még az ilyen csudát. És folyik a könyörgés, tanácskérés, hogy a Paliék, ugye, dicsérően terjesztik a minisztérium elé, ugye jó? ugye ilyen kell, ők tiszta szívből írták, elég értelmes? elég méltató?..."

Vas István ki akar lépni a pártból, megírja a levelet, de sosem veszik komolyan, és a tűzhöz közelebb ücsörgő ismerősök valahogy megvédik a legrosszabbtól. Tehát nem halnak éhen.

Soronként, mint gyárban, fizették a versért a normát: 12-t tehát soronként, így született a hosszú-hosszú Vackor és a többi gyerekvers Kormos Istvántól például. A gyerekirodalom és a fordítás elment azoktól is, akiket csak megtűrtek. S csak, hogy érezzük az áthallásokat legközelebb, Kormos, aki sokáig, akárcsak Piroska testvére, Panni, Vaséknál lakott, így szólott a ("a Keletiék lakásában családjával beköltöző") határvadász négyéves kisfiához a gangon, amikor az odabiciklizett az ajtajuk elé, és megkérdezte, Mitök van?
"- Mi az, hát nem hozott a papád ma tőkés bácsi ujját? Se tőkés bácsi fél szemét a jó kisfiúnak? Tőkés bácsi szőrös szívét se?"


'56-ot az a végletekig kizsigerelt nyomor hozta el, hogy az embereket szinte öntudatlanul vonzotta a lázadás. Még merték azt, amit félő, hogy ma talán nem. És volt szociális háló, ami a szinte teljes hiány állapotában is fenntartotta az embereket, félő, hogy ma nem lenne ilyen.