A többséggel - legyen az közeli-távoli barát, ismerős vagy újságíró, blogger stb. - általában az a bajom, hogy elmennek egy irányba, és rögeszméssé válnak, nem tudnak kinézni belőle, és minden szent, ami onnan jön, és minden szar, ami máshonnan. És így már nem is igazán gondolkodók, hanem hívők. Na mindegy.
Mielőtt az jönne, hogy persze, Sedláček is azért jön be, mert a nekem tetsző hangszeren játszik, és így könnyű, hát ez nem igaz. Voltak olyan gondolatok a könyvében, amikre magamban felhúztam a szemöldököm, és kigyulladt a szkeptikus kis kontroll lámpa. Például rögtön az elején az, hogy túl sok a gazdasági okfejtésben a matematika, és túl kevés a filozófia. Ezt már csak azért is nehéz volt elfogadnom, mert épp elkezdtem egyre mélyebbre csúszni az "elemző létben", és nehezen bírtam leírni minden mondatot egy adott gazdasági jelenségről, ami mögött nem voltak számok. Csakhogy Sedláček radikális gondolatai is többoldalú megfontolásokból születnek, talán épp azért, mert ő maga is elemzőként tengeti napjait, nem érzi elégnek a levegőbe elpuffantott frázisokat.
A hozzáadott filozófiával kapcsolatosan végül amiatt változott át a véleményem, mert azt kellett látnom, minden, ami szerint ma gondolkodunk nagyon ősi, legtöbb esetben az ókori görög világból ered. És ez nem csak hajmeresztő, hanem egyben csodálatos látvány az emberi gondolkodás folyamatosságában.
Több hónapig rágtam ezt a könyvet, nagyon lassan, néha visszaolvasva haladtam előre, és most nehéz kiemelnem ezt vagy azt. Összességében az nagyszerű dolog, hogy egy így gondolkodó ember évekkel ezelőtt a cseh elnök tanácsadója lehetett, a minisztériumban vele együtt formálgatták a szocializmust levedlő új országot, és abból az érából született meg a ma már valamelyest irigyelt Csehország. Talán elég lenne csak Prágáig futni, hogy figyelmes és értő levegőt harapjunk? - tekintettel arra, hogy az Economics of Good and Evil bestseller lett hazájában. Hm. De mégis, kiemelhetném talán azt az igazán jelentős paradigmaváltást, amiben rámutat a szerző, hogy a gazdaság, a gazdasági gondolkodás mindig is velünk volt, ha úgy tetszik Ádámtól Évától, ha másképp tetszik, a legősibb fennmaradt írásos emlékektől kezdve (Gilgamesz eposz). Nem fordítva, nem a matek volt előbb, és aztán számolgattuk a pénzt, hanem a gazdasági igény hozta létre a matematikát. Fontos különbség, és alapjában fordítja fel azokat a kritikákat, amelyek a vissza a természetbe gondolat jegyében elutasítják a gazdasági elveket, vagy úgy a gazdaságot általában, mert az nem az ember természetéből való, hanem "ránk erőltették". Ezzel szemben a könyvből az derül ki, nem is lehetett másképp onnantól kezdve, hogy megindult a városiasodás és a civilizáció - a Gilgamesz eposzt citálva megmutatja, hogy a várossá szerveződés valóban kétélű. Egyrészt biztonságot ad, másrészt kiszolgáltatottá tesz. Ugyanaz a dolog, ami a biztonságot szolgáltatja, ami lehetővé teszi a munkamegosztást is, annak vagyunk ugyanezen okból kiszolgáltatottak, ez a társadalom. (az pedig egy másik kérdés, hogy a társadalmon kívüli ember nem ember - Gilgamesz -, hanem állat - Enkidu)
A másik még további gondolatokat megérő felvetés az idő fogalma. Annyira természetesnek vesszük, hogy szinte fáj rámozdítani az agyat, hogy volt (megint Gilgamesz), amikor az időfelfogás még nem lináris volt, hanem ciklikus. Emiatt pedig a fejlődés értelmezhetetlen, hiszen minden, legfeljebb minimális változtatással újra és újra ismétlődik. És a zavarba ejtő az, hogy ma is látjuk a ciklusokat.. kicsit másképp, de újra megtörténnek dolgok, fent és lent, épp a gazdaságban most lent. Törvényszerű, elkerülhetetlen. Az egyik legelismertebb, a Kondratyev-ciklus szerint egy 45-60 év. Tehát akkor, mi is van az idővel? Az írásos emlékek szerint a zsidók hozták be a lineáris időfelfogást, hogy a világ halad előre valami felé, folyton fejlődik minden. Ezzel szemben a görögök úgy gondolták, volt az ember tökéletes, és idővel folyton hanyatlik... Az előbbi ugyan optimistábban hangzik, de magában foglalja a fejlődés igényének örökös mókuskerekét is. Más szavakkal, a GDP-nek mindig nőnie kell, különben baj lesz.
Márpedig az író szerint nem kellene ezt a növekedést annyira erőltetni. Mert hiszen lassan a reálgazdaság szolgálja a statisztikát, és nem fordítva. Ha nincs meg az évi legalább 3-4 százalék növekedés, akkor mindenki tragédiáról beszél, esik a gazdaság, teúristen (ha pedig Kínáról van szó, akkor a 3-4 százalék már tragédia). És persze, a termelés visszaesésének megvannak a következményei, munkanélküliség például, de a növekedés önmagáért hajszolása megöli a világot. Sokszor jönnek ilyenkor a gazdasági folyamatokhoz értegető emberek azzal, hogy növekedés nélkül nincs felzárkózás, és mi lesz a fejlődő világgal? meg nem mindenkinek az a gondja, hogy mikor lesz iphone5.., tehát ez a fejlett nyugat problémája. Oké, persze, én is vallom, hogy elvi szinten nincs joga senkinek azt mondani, hogy egy indiainak ne járna ugyanaz a jólét, mint egy nyugat-európainak. Más kérdés, hogy ez valószínűleg nem lesz lehetséges, vagy óriási áldozatok árán. Másrészt akik erről beszélnek, nem tudják, hogy mi van Sedláček sorai mögött. Egyrészt egyáltalán nem vitatta a konvergencia folyamatokat. Másrészt nem tudják, hogy mi minden épül a gazdaság várt (elvárt) növekedésére. Nem tudják elképzelni, hogy egy cég értéke 5 perc alatt eshet 10-20 (vagy több) százalékot, ha nem hozza a piac által elvárt növekedést a negyedéves gyorsjelentésben leadott egy részvényre jutó nyereség. És, hogy bevett formulák tartalmazzák ezt a várt növekedést, amikor a hozamot kalkulálják. Sedláček sokkal inkább erre gondolt. Ha e mellé odatesszük azt, hogy az első ötven legnagyobb európai vállalat nagy része pont ilyen érzékeny szektorokból kerül ki, hogy az első húsz az olaj-gáz-energia-pénzügyi szektorbeli cég, akkor azért megmozdulhat a gyomrunk valamelyest. És még valamire gondolt (ha már gyomor). Miért eszik a ma embere cukormentest, zsírmentest, mindenféle mentes dolgot? Miközben még néhány tíz éve is az volt az érték, ha valami minél kövérebb, zsírosabb (értékjelzőként például kövér föld). Nos, egyszerűen azért, mert túl sokat eszünk. Sokat akarunk enni, de akkor elhízunk. Ezért a gyártók belénk tömnek mindenféle mentes vacak kajákat, és mindenki boldog. Van fogyasztás, lehet tömni magunkat.
Az első ötven európai vállalatból kettő élelmiszeriparhoz köthető cég volt, az egyik biztos a Nestlé. Ez azért tényleg sokatmondó a mai arányokról. A dolgok szerepe sok esetben tökéletesen megfordult. Ilyen például a hitelé is.
Hitelt régen azok kaptak, akik megszorultak. A szegények. Ezzel szemben ma az nem kap hitelt, aki rászorul, mert nem látja elég biztosítottnak a bank a hitel visszafizetését. És még valami más volt ebben anno. Meghatározott évenként eljött a megbocsátás: elengedték az adósságot, felszabadították az adósrabszolgákat, visszavándorolt a föld eredeti tulajdonosához. Ezáltal biztosította a rendszer, hogy senki ne bűnhődjön túl sokat az atyái bűneiért, és a zsidóknál speciálisan megerősítette a hitet, hogy minden, ami van Istentől való bérlemény, semmi nem a tulajdonunk... nem szabad imádni földi dolgokat, Istent kell tisztelni. Aztán jött a kereszténység, és nagy duzzogva megengedték, hogy a zsidók elindítsák a hitelbizniszt, mint egyetlen megtűrt tevékenységet. Furcsa a világ.
A fájó az, hogy sajnos a könyvről alig hallani itthon. Ha mégis megjelenik valami, az szűkös, és cseppet sem figyelemfelhívó. Muraközy Balázs közgazdász írt egy roppant sótlan, kurta szösszenetet a könyvről, recenziónak szánva. Szánalmas fikázás a könyv megértésének akarata nélkül, persze az bizonyára minden ökonometrusnak rosszul esik, ha az oly' megbízható számok valóságleírásra alkalmas eszköz szerepét kérdőjelezi meg valaki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése