Keveset, szépen

Vannak könyvek, amik jobbá tesznek. Felejts el csúnya beszédet, ne adj isten, káromkodást, csináld kedvvel a legapróbb teendőket, és közben mégis légy méltóságod teljes tudatában, szeresd a mindennapi csodákat, de ne akarj sokat, pontnyi életed éld épp úgy, mint egy pont, elégedetten. Valami ilyen filozófia.

Muriel Barbery könyve, A sündisznó eleganciája egy véletlen, ezúttal, mint ilyen, szerencsés választás volt. A molyon jártamban véletlenül keveredtem oda, ahol megemlítette olyasvalaki, aki kedvel egy igen ritkán kedvelt könyvet, amit nem mellesleg én is kedvelek, és az ilyen ritka találkozások azt a nyomatot hagyják bennem, hogy meg kéne nézni, mit kedvel még, és akkor jött ez.

Mindig, amikor egy adag szépségtudatra van szükségem, ezt kell elolvasni. Muriel Barbery francia filozófus professzornő egyébként, aki mostanában Japánban él.


A növényeket
és gyerekeket muszáj gondozni.
Muszáj.

Nagyon hálás vagyok azért, hogy a házmesternő is lehet rejtett filozófus, a filozofálgató kislány pedig beképzelt kisköcsög, akit még így sem tudunk utálni, mert együtt tanul velünk, és mert szerencsére van egy filozófus házmesternő, aki érti és befogadja, és immúnis a kamaszkor gonoszságaira. Természetesen most már végképp szeretném elolvasni az Anna Kareninát. Kakuro: "A boldog családok mind hasonlók egymáshoz..., René: ...minden boldogtalan család a maga módján az".

Fel kell írni valahová nagy betűkkel: csak kevés dolgot kell csinálni, de szépen. Úgy kellene ismerni mindent, amit szeretünk, ahogy René és Kakuro ismerik a filmeket, a kedvenc festményeiket, a stílusokat már első pillantásra, a kedvenc zenéket néhány hangról, a közös érdeklődést két szóból.