"My ultimate favorit"

Március 5-én járt itt Elina Hirvonen, finn írónő új könyve magyarországi megjelenésének bemutatóján, amikor egy kis dokufilmet is vetítettek tőle a Toldiban. Addigra már egy könyvét kiolvastam, Hogy ő is ugyanarra emlékezzen címűt, és nagyon vártam a következőt, a Legtávolabb a haláltólt, amit egyébként épp most olvasok. Még nem írtam az első könyvről sem, mert úgy terveztem, hogy a kettőt valahogy együtt próbálom meg elhelyezni a koordináta rendszeremben. Aztán majd... nem tudom.

Nehezen adja magát a finn irodalom, hosszas kutatás után sem találtam igazán jó lefordított dolgokat tőlük, aztán a Magvetős megjelenés kapcsán elolvastam, amit Elináról találtam, megnéztem a fotóját a wikipedián, és nem éreztem még mindig, hogy "navégre". Mert már épp kezdtem feladni, hogy így innen, finn nyelvtudás nélkül fel tudnék fedezni valami igazán érdekeset egyetlen európai nyelvrokonaink irodalmából.

Gyorsan történt, szinte a könyv első felétől Elina fontos lett, mert nagyon kortárs, és talán ezért már-már barátomnak érzem a könyvein keresztül, úgy gondolok rá, mint Elina, nem mint Hirvonen, könyveire pedig, mint ismerősre, ami engem is írásra inspirál. Komoly, nem beszél mellé. Amikor a Toldiban láthattuk, a film előtt beszélt hozzánk, a pocakja már óriási volt, talán mostanra  már meg is szült, hiszen ezért kellett így előrehozni az eseményt, a Könyvfesztivált már nem tudta megvárni a bab. A film pedig az afrikai történetekből való volt, és látszott, hogy Elina nagyon komolyan veszi ezt. Ez lett a következő közös. Enyhe undorral tekinteni a jóléti nyugati társadalmak mindennapi gondjaira, a sajátjainkra, miközben a világ egy nagyobbik részében a problémák elemi szintűek. Gyereket szülni nem akart, mert abszurdnak és lehetetlennek tartotta a feladatot, hogy tisztán, a saját felnőttsége által meg nem fertőzve nevelje fel a gyerekét, hogy a gyerek szabadon választhasson, és tényleg önmaga lehessen, saját maga alkosson képet a világról. Tényleg lehetetlen. De a szerelem és a biológia győz, Elina pedig úgy hordta a hasában lévő gyereket végig az estén, mint egy táskát.

Miután szert tettem új könyvére, már nem ácsingóztam a személyes beszélgetés után, a finnugor szakosok tömegében láttam, milyen nevetséges dolog ez, szinte egy szót sem tudok finnül, és amikor végül hozzászóltam, úgy éreztem, angolul sem tudok. Senki nem állt még sorba, én voltam az első, aki dedikáltatta a könyveit. Valahogy megértettem vele, hogy mit szeretnék, bár csak nézni akartam, amíg meg nem nyugszom, mert még hihetetlennek tűnt, hogy most bármit kérdezhetnék, és akkor megkérdeztem, hogy ki a kedvenc költője, majd, hogy írja bele a könyvembe. Kicsit gondolkodott, majd beleírta. "My ultimate favorit", mondta hozzá. Meg se néztem, a sor mögöttem már hosszúra nyúlt, úgyhogy leléptem, egyben ki a Toldiból, aztán haza.

Napokig próbáltam megfejteni, de Elina nem ír valami olvashatóan, és nem sikerült rájönni még mindenféle adatbázisok segítségével sem, hogy kiről van szó.
Aztán egyik nap eszembe jutott, és valahogy éreztem, hogy most már rájönnék. Így lett. Nem kellettek órák sem. Megpróbáltam írni, amit ő írt, gondolatban, és végül kijött, tuti a megfejtés.

Eeva-Liisa Manner

Elina kedvenc költője Eeva-Liisa Manner, az író, költő, műfordítónő 1921-1995 között élt. Nem éppen vidám sors jutott neki. Mikor megszületett még csak pár éves volt a független Finnország, az édesanyja a szülésbe belehalt, az apja nem is akart tudni róla, így nagyon isten(vagy inkább ördög)-félő nagyszülei nevelték. Fiatal éveiben kitört a második világháború, ami a finneknek is sok vesztességgel és szenvedéssel járt, és később is a nyugat és Oroszország ütközőpontja maradt földrajzi fekvése miatt. Manner a háború utáni finn irodalom fontos alakja volt, a költészetbe modernitást vitt, nem csak verseket, de prózát, rádiójátékokat és színműveket is írt. Shakespearet, Herman Hessét, Lewis Carrollt, Franz Kafkát is fordított. Különösen foglalkoztatta a mindig körülöttünk lévő idő, mintha nem lenne múlt és jövő, hanem mindig minden itt van, más formákban.

És akkor itt egy vers tőle, majd lesz még több. Persze jobb lenne magyarul, és még jobb lenne érteni finnül...
Egy lépéssel beljebb a finn irodalom értése felé.

GAMES OF THE MOON


The moon is consumed and renews himself
and hoists slow sails,
glides, lending light and wind,
sheds his strength, pulls the oceans;

the earth yields like a woman, and gives birth much.
Plants grow, and nails and hair,
dogs howl on the hills, the dead in their graves,
and there is much murder with various weapons,
words and oozing knives.
They are consumed like the moon,
and are no longer renewed,
but in the moonlight
it is easy to die and to rise,
to cast off in a vessel, if the moon is a boat,
to cast spells, if a drum is the moon,

for the forms of the moon are highly inconstant,
he is a windy moon and voices and a moon of drums,
he is a seed and an eye and a Moon-that-makes-wane,
the setting memory of space.


finnből fordította: David McDuff