Úgy sejteném, legalább még gyerekként mindenkivel előfordult, hogy azon gondolkodott, esetleg remélte, valahol a Földön van még egy éppolyan ember, mint saját maga. Aki véletlenül pont így néz ki, hiszen miért is ne lehetne a testrészek, az arcberendezés kiosztásában két egyforma a nagy számok törvénye alapján? Később elfogadjuk, hogy mindez sokkal bonyolultabb ennél, a génállomány elég komplikált ahhoz, hogy abszolút hasonlóság ne jöhessen létre, nem beszélve a körülményekről, amikben soványak vagy kövérek, rövid vagy hosszú hajúak, esetleg ragyásak, leégett bőrűek stb. leszünk. Elképzelhető, hogy vannak emberek, akik viszont sosem gondolkodtak ezen, tudatuk realitása nem is kaphatna nagyobb pofont, mintha kiderül, a hasonmás mégis létezik - a másolat vagy a valódi, eddig ismeretlen eredeti? Egy ilyen emberről szól José Saramago Az embermás című regénye.
Jobban mondva: egy vagy két emberről szól-e ez a regény? Dramaturgiai szempontból a regény megosztott a két szereplő élettere között, egy jó darabon először csak az egyikük - Tertuliano Máximo Afonso, majd egy darabig csak a másikuk, António Claro szemével nézzük az eseményeket. A regény mégis inkább az előbbi szereplőt ismerteti meg jobban, vele tudunk azonosulni, már csak azért is, mert egyszerű, hétköznapi emberről van szó, egy középiskolai történelemtanárról, aki egyszerűen él, a napi rutinjai mellett némi depressziót és egy tönkrement szerelmi kapcsolatot tudhat magáénak. Ezzel szemben António Claro színész, még ha csak mellékszereplőként jeleskedik is a filmiparban, a sztereotip különbözőségek nyilvánvalóan megjelennek, és fogják az olvasó kezét, tudjuk, kinek drukkoljunk.
Drukkolni. Úgy látszik, ez most egy kicsit Saramagos írás lesz azzal az idegesítő tulajdonsággal együtt, ahogy a szerző meglovagolja a tölteléktémákat és a magyarázatokat, mint tudjuk: többes szám első személyben, látjuk a visszapörgetett filmet, ki mint és hogy jutott idáig, mit érez vagy kellene éreznie és miért van, hogy mégsem érzi, vagy éppen amikor elmagyarázza nekünk az író, miért kell így vagy úgy írni két cselekmény között, vagyis kihagyni a köztes cselekményeket, helyette elmesélni másfél oldalon ezt, hogy tudniillik ki kell hagyni, de szerencsére csak épp annyit, hogy mire a szerző a fejtegetés végére ér, már következik is a következő cselekmény, pont, mint egy filmben, mondhatnánk, amikor valami hatvanas évekbeli narrátor közli, hogy António Claro felesége, Helena jól aludt a nyugtatókkal, és hogy egyébként mit álmodott, amire persze reggelre nem fog emlékezni.
Annyira mégsem evidens, hogy valaki megszállottan kutassa a kapcsolatot a vélt hasonmás és saját maga között, vagy hogy kibírja ép ésszel, pláne ha már beindult az apátia lassú lélekgyilkolása. Hasonmást találni lehet gyerekes öröm a játszópajtásért, lehet a megtalált testvér, a legjobb barát vagy a legnagyobb ellenség, a természet vagy az emberi világ összeesküvésének megtestesítője is. A hasonmás vagy embermás megjelenése esélyt adhat az újrakezdésre, és számos gondolatot felvet az addigi életünkkel kapcsolatban. Hiszen ott van valaki, aki talán pont ugyanolyan, és mégis más ember lett belőle. Persze lehet, hogy az a másik csak külsőleg hasonlít, viszont ez is számít, mert többé nem mondhatjuk ki azt, hogy "ronda vagyok" úgy, hogy ne mondanánk ugyanezt rá a másik emberre is egyúttal, illetve ne vonatkozna ránk, ha kiderül, kellemesnek találjuk a hangját, és egész megnyerő fizimiskája van. Egy okkal kevesebb a letargiára, és egy okkal több a tépelődésre.
Bár Az embermásban felsejlik az én megváltásának lehetősége, inkább a dráma bontakozik ki, amely áldozatokat követel, amely titkoktól terhes, és ami nem adhat ilyen jótékony feloldozást, mint a megváltás. Saramago gondoskodik arról, hogy a regény végére érve ne maradjon kétség, nem valamilyen sötét családi rejtély lappang a háttérben, a véletlen, egy anomália a mátrixban az, ami játszik velünk, és a történet szereplőivel, az idő megfordul és visszalapozza magát a történet elejére, mi pedig gyárthatjuk a lehetséges "befejezéseket", és tanakodhatunk, mennyi volt még "hátra" a 35 percből az utolsó pontot követő semmiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése