És akkor az előbbi bejegyzéshez képest on the contrary egy regény, ami útinapló, de a lazán behúzott történetek, a részletek gyönyörű hímzése egyedivé és különlegessé teszik. Ha azt mondom, W.G. Sebaldról van szó, a széptollúról, akkor már senki nem lepődik meg annyira.
A Szaturnusz gyűrűi alcímében Angliai zarándokút, s valóban, Sebald 1992-ben kezdte meg gyalogútját Kelet-Angliában, ahogy írja, az üresség elől szökve, amely üresség egy nagyobb munka lezárása után kezdte mind jobban eltölteni. Ismerhetjük ezt az ürességet jól, vizsgák után, munka nélkül jön elő, és eltarthat jó ideig, és elég nehéz megállni, hogy ilyenkor ne töltse tele újra az életét, ne kezdjen pótcselekvésekbe az ember. Az útja során azonban nem azt találta Sebald, amire gondolnánk, hogy a tájak megnyugtató nyugalma, a monoton gyaloglás meditatív ereje felszabadította volna. A szabadság boldogságába belevegyült az a rémület, amit a pusztuló vidéki Anglia képe keltett benne, hogy egy év múlva szinte sokkos állapotban került kórházba, és onnan kezd visszaemlékezni az útra.
Sebald jól tájékozódó, gyakorlatias utazónak tűnik. A történet azonban nem ezzel a gyalogúttal indul, hanem azzal, hogy Sebald a kórházból kikerülve egy 17. században élt orvos után kezd kutatni, aki például ott volt a híres első boncolások egyikén, ami anatómia lecke mellett a jól fizető publikumnak szánt színházi látványosság is volt, és Rembrandt is megörökítette. Különös az a kép. Anatómiailag torz, kifacsart. Sebald szerint a helyzet torz mivoltát tükrözi a művész, tulajdonképpen így jut túl azon, hogy a valóságot hűen ábrázoló festőmunkás legyen, miközben az emberi test ismerete igencsak gyerekcipőben járt. Levitáció, mesebeli (mutáns) lények és még ki tudja mi mindent érintő kutatások után az angliai út a második részben kezdődik el. És ebben teljesen más képet kapunk a vidéki Angliáról, mint azt talán hittük volna. Egykor virágzó, mára kihalt, vagy lecsúszott kisvárosokon, porfészkeken át vezet az útja, és nem mulasztja el mindannyiszor feltárni a hely múltját, egykori virágzásának, később bukásának lehetséges okait. A hering természetrajzában (harmadik rész) mutatkozott meg számomra igazán, milyen széptollú is Sebald. Azóta úgy gondolok a heringre, mint a természet egyik ékszere, ékköve, szinte pazarló tökéletessége. És az ilyen szeretettel megírt természet után hogyan is ne lenne keserű az olajszennyezésről, a kizsákmányolásról, a pusztulásról írni.
Sorolhatnám, de nagyon nehéz lenne a gondolatoknak finom szövevényét, ami ezt az útirajzot kitölti. A legszebb talán a labirintus, a legkimerítőbb pedig a selyemhernyó, selyemiparról szóló, vagy ahogy a homoszexualitásról egészen természetesen ír, hűhó és szenzáció nélkül, és a gondolataiban mindig ott lévő pluralizmus. Legjobban azonban az illusztrációkat kedveltem, de igen nehéz a neten fellelni a fotóit. És még film is készül.
Ez például nincs benne a könyvben, de jellemzi, hogy miért lehet szeretni a Sebald-féle fotókompozíciókat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése