nemnövekedés nemparadigma

Eredetileg az volt a célom, hogy megismerjek ma este egy új paradigmát, beleszeressek, akár utolsó filléreim adományozásával megszerezzem a róla szóló könyvet, és népszerűsíteni kezdjem, mint világnézetemmel harmonizáló, a világmegváltás végső megoldásaként szolgáló nemnövekedés elméletet. Ebből a mondatból valószínűleg már kitűnik, mintha mégsem így történt volna. Serge Latouche kecsegtető előadása és a követő vita inkább a szokásos, derosszavilág nyöszörgésig ért el.

A március 24-én este hat órára meghirdetett könyvbemutatóra mind megteltek a széksorok a Gödörben, és még a közönségtér szélein is álldogáltak sört vagy fényképezőgépet szorongató emberek, esetleg a mosdótól a kinti asztalokig tartó úton megtorpanó csodálkozó arcok. Az emberek igencsak kíváncsiak voltak, mit tudhat az az új paradigma, ami megmenti majd a világot. Latouche ugyanis nem kevesebbet ígért, mint azt, hogy a paradigma-együttes, az egyes területekre érvényes ügyek mátrixának alkalmazása lehet az ellenpont arra a rendkívül pesszimista woody alleni jövőképre, miszerint két lehetőségünk van: kipusztulunk, vagy a világ olyan unalmas lesz, hogy nem lesz érdemes benne élni.

A hallgatóság érezhetően várta, hogy Serge Latouche bevezesse őket az új paradigmába, ám a professzor rögtön azzal kezdte, nem szeretne túl sokat elmondani a könyvről, hiszen akkor lehet, hogy nem vesszük meg. Persze túl keveset sem szeretne mondani, hogy esetleg ne legyünk kíváncsiak. Mindazután, hogy egész előadása a fogyasztói társadalomba tartozó ember magatartásáról szólt, illetve a mértékletesség volt a fő üzenet, a fogyasztás visszafogása, igencsak megdöbbentő, hogy ilyen megélhetési előadásnak lehettünk fültanúi. Személy szerint arra számítottam, hogy az előadáson elhangzik majd, hogy hol, milyen weboldalon lehet röpke regisztráció után letölteni Latouche könyvét franciául és magyarul, esetleg adakozni. Nézegesse mindenki otthon pdf-ben, hiszen úgy nem csak pénzt, de papírt is spórolunk, ráadásul sokkal könnyebben terjeszthető az ige. Mivel semmit nem lehetett találni a könyvről a neten, eleinte feltételeztem, hogy így lesz, de sajnos ehelyett a könyvet a pódium mögötti asztalon 2500 forintért lehetett megkapni a Savaria Press nyomásában. Ráadásul a professzor tudománya mögött nem állt az előadás alapján az az ökonometriai alátámasztottság, az a logikai végiggondolás, amit vártam, megmaradt a túl sokat fogyasztunk, elromlott a világ, 2050-re lesz vége mindennek címszavakban. Ez pedig édeskevés ahhoz, hogy komoly embereket meggyőzzünk, pláne közgazdászokat, akik a célközönség lennének.

Meggyőződésem, hogy a jelenlegi kapitalista rendszer azért terjedt el világszerte, mert nincs jobb kidolgozott és működőképes gazdasági modell. Elindultunk valahonnan, kijöttünk a feudalizmusból, volt kommunizmus, ezeket szokták említeni, aztán azt, hogy kapitalizmus - persze viszonylagos árnyalatokkal, mert mégsem beszélhetünk teljesen ugyanarról a kapitalizmusról a volt szovjet országokban, vagy akár nálunk, mint ami a nyugati demokráciákban van. Nagyon nehéz egy paradigmát védeni egy egész konkrét, számításokkal alátámasztott rendszerrel szemben. A GDP-növekedést jól vagy rosszul, de mérik, hatásait, összefüggéseit mérik. Kiállni egy ötlettel lehet ellene, de előbb-utóbb hasonló számításokkal kell előállni, hogy komoly legyen. Nem tudok róla, hogy a nemnövekedés típusú elveket vallók ilyet megtettek volna. Vitaképes közgazdász minden esetben képes elhajtani egy ilyen meggyőzési próbálkozást. Ne legyen növekedés? Na jó, és mi lesz a gyarapodó népességgel? Mi lesz a felzárkózó országokkal? Mondhatjuk-e a Földön bárkinek, hogy neki már nem engedjük meg annak lehetőségét, hogy olyan fejlett jóléti társadalomban éljen, mint nyugaton? Konkrétan mennyi lenne az a GDP-növekedés az egyes országokban, vagy stagnálás vagy csökkenés, ami egészséges lenne? Ehhez milyen mértékű export és import a megengedett, mit és hogyan termesszünk, és főképpen hol?

Mindehhez képest jobban tetszett Pogátsa Zoltán, az egyik vitapartner hozzászólása, amiben vitatkozott a francia profnak azzal a véleményével, ami a francia társadalomfilozófiai elgondolásokban amúgy is népszerű, hogy az utóbbi nemzedékek egész egyszerűen "elromlottak". Túlmenően az esztétikai nézőpontokon, vitatható Bunuel azon látásmódja, amit például a Burzsoázia diszkrét bája c. filmben közvetít, miszerint az emberek természeti lényükből kifordulva csak a hedonizmusnak élnek és a társadalom kirakati szerepeinek. Pogátsa szerint nem romlott el senki, az emberek ugyanúgy szeretnek szeretni, élni, nyugodtan élni, kevesebbet fogyasztani, de nincs meg rá a lehetőségük, mert a mai gazdasági struktúra nem nagyon mutat kapukat, ahol ki lehetne ebből lépni. A helyzetet már többen (pl. Baran-Sweezy vagy Korten) bemutatták, úgyhogy tényleg elegendő volt felvázolni, mi az, ami a kapitalizmussal nagyon megváltozott. Az, hogy az USA-ban létrejött nagy cégek a globalizációval kiterjeszkedtek a világban, és az Adam Smith-féle tökéletes verseny kapitalizmusa alapjaiban megváltozott. Smith világában mindent ledominál az árverseny, de akkoriban valóban olyan kicsi cégek működtek, annyira nem volt márka és reklám, hogy valóban az ár volt az egyik legnagyobb marketingfegyver. Amikor nagy cégek kezdik leuralni a terepet, kísértetiesen hasonló árak kezdenek megjelenni a piacon. Az árverseny csak látszólagos, a játékelmélet szabályai szerint a cégek alig mozdulnak el egymástól. Amiben versenyeznek az a termékspecifikáció. Ki jön ki hamarabb a jobb és csúcsszuperebb, és még jobb és még tökéletesebb, a még kisebb vagy még vékonyabb, a színesebb vagy menőbb akármilyen cuccal. A gyerekek, akikre rázúdul a rengeteg reklám, de a felnőttek is egy-egy márka rabjai, mindez identitásmeghatározóvá válik. A társadalom pedig arra rendezkedik be, hogy a felvett identitás alapján kategorizálja az egyes stílusú embereket. Budapesten ezt nagyon jól látni. Hogy mennyire egyformák voltak a darkosok, az emosok, a rasztások, a plázacicák stb..

A multik elleni harcnak mégsem látom értelmét, mert ezeknek igen erős érdekérvényesítő képességük van, és ha tetszik, ha nem, a mai Magyarországon sokkal jobb lehet anyagilag és stabilitásérzetre egy multinál dolgozni. Sokkal több értelme van, valami mást csinálni, például nem engedni elsorvadni a civil szerveződéseket, közösen építeni hasznos közösségeket, önkéntes munkát vállalni, lelkesedni... ezek tudják megölni a mindent a megszerezhető pénzre felhúzó értékrendet.

A másik dolog, amiért úgy gondolom, hogy a világrend ellen másként kell harcolni az az, hogy az egyik legalapvetőbb dolog a mai közigazgatási, társadalmi berendezkedésünkben lassan értelmét veszti, és ez a politika. A nyugat-európai országokban, a nyugati politika fellegvárában szinte értelmét vesztette minden ideológiai különbség vagy vita. Azzal együtt, hogy létrejött az Európai Unió az egyes országok meghatározott értékrendeket vettek magukra, vagy kötelezték el magukat. Így a demokrácia és a piacgazdaság kiépítése mellett. Mivel épp a nemfogyasztás, a nemnövekedés olyan nézetek, amik ezekkel nem feltétlenül férnek meg, úgy hiszem, a jelenlegi értékválasztás mellett ezek nem fognak igazán teret nyerni. Egyetlen politikus sem fog kampányon kívül ténylegesen szembemenni ezzel az értékrenddel, ahová az országa és saját érdeke köti, hogy részt kell venni ebben a nagy közös játszmában. Ideológiai választás az lenne, ha értékrendet is választanánk, hiszen olyan léptékű forradalmi változásokat, amiket az új kihívások követelnek nem biztos, hogy ebben az értékrendben meg tudnánk valósítani.

Nos, ezek jutottak eszembe a mai előadás kapcsán, és még sok más mellékgondolat. Elgondolkodtató, miként lehetne továbbvinni és kibontani, valóban hasznossá tenni őket.