Halál előtti csoszogások

A norvég novelláskötet után Kjell Askildsen-kutatásba fogtam először, és szereztem be A thesszaloniki kutyák című vékonyka novelláskötetét. A kötet első felét Thomas F. utolsó feljegyzései foglalják el, mármint gondolom halála előtt a nagyvilágnak. Eleinte nem tudatosult bennem, hogy ez micsoda, hogy ez a novellafüzér egy öregember napjainak és hétköznapi szenvedéseinek krónikája, s így egyre nyomasztóbb lett, hogy minden egyes darab öregemberről szól, aki nem hülye ugyan, és nem béna, de akár az is lehetne, aki alig mozdul ki, aki tudja, hogy meg fog halni, aki készül a halálra. Fel is merült bennem azonnal, vajon Askildsen ezekkel készült a halálra? Egy másik kötet előszavában szereplő interjútöredékből az derült ki, hogy igen. Ezek a novellák néhány tíz évet "előregondolkodtak", "elképzelték" milyen lesz majd az az utolsó pár nap.

A második fele vegyesebb, kilépünk az öregember szobájából, abból a dohos, szűk világbólm, és olyan utat teszünk, ami az eddigi norvégiai tripekhez képest idegen. Eltűnt a megszokott természetesség, az egyensúly, ami mögött a lélek belső bizonytalanságait felfedezhetjük. Itt pőrén állnak közszemlére téve a frusztrációk, és olykor megint ott az a feszültség, hogy a tragédia bekövetkezését várjuk, a gyilkosságot, az öngyilkosságot, a tettlegességet, ami aztán elmarad. Marad a marcangolás, egymás elől elmenekülnek, úgyhogy önmarcangolás.
Vagy épp feloldás, mint a Hirtelen támadt felszabadító gondolatban, ahol két öregember (már megint) keresi egymás barátságát a lakóövezet parkjának padján minden nap kb. 10-kor. Alighogy belemelegednének, kiderül, hogy nem is ismeretlenek egymás számára, ám ami összeköti őket az cseppet sem kellemes emlék. A múlt felidézésének hatása azonban épp a rosszabbul érintett, az amúgy is szerencsétlenebb félnek jön éppen jól, akár egy feloldozás, egy nagy gyónás és megbocsátás, bátorságot és szembenézést ad, de attól tartok nem máshoz, mint meghalni. Így megy ez ezekben az írásokban.
Anders Thomas Jensen filmbe tudnám képzelni az Ez nem is én vagyok című darabot a maga olykor abszurd összekötéseivel. Itt egy idősebb férfi és nő, testvérek a szereplőink, és egy csöves külsejű alak a szomszédból, akiről ugyancsak kiderül egy s más. Az abszurd haláleset, az egykori gyilkosság, a furcsa találkozások már-már túlépített vázát úgy hozza egyensúlyba az író, hogy a történet végül teljesen hétköznapi módon végződik, ahogy ez bárkivel megtörténhetne, ahogy ez egy ilyen elhidegült társadalomban illik. Askildsen saját bevallása szerint sosem tudja, mi lesz egy történet vége, a sztori adott pontján sosem tud többet, mint az olvasó. Ilyen metszésekhez, előre tervezés nélkül igencsak fel kell oldódni az anyagban írás közben. Az író ezekben a novellákban azonban folyton azt sugallja, idő van, bőven mindenre, túl sok is, ennyi évhez az élet túl sivár.