Évhosszmérő

Mégis lesz itt valami évzáró poszt így utólag, mert mindig jó visszaemlékezni egy évet, ugyanis kiderül, hogy nem is olyan rövid ám, mint amilyennek tűnik. Ki emlékszik már az év elején, hovatovább egy éve olvasott könyvekre? Na ezért jó egy blog, vagy egy olvasónapló. Többek között.

Megszámolva a 2012-es címkével ellátott bejegyzéseket, 36-an vannak, hárommal kevesebben 2011-es és 2010-es társaiknál, ugyanakkor 2012-ben volt olyan, hogy egy bejegyzésen belül négy könyvről írtam, szóval nem volt kevesebb a könyv, de nem ám.

Idén sokat újítottam könyvélmények terén, és visszanézve, elég vegyes is volt az év, több olyasmi belefért, amire azt tudtam mondani, hogy "nem jó".

Hát nézzük.
Két bejegyzést tudnék kedvencelni, az egyik Knut Hamsun Éhség c. művéről, a másik Elina Hirvonen itthon megjelent két könyvéről szól. Egy norvég és egy finn, nem meglepő azért annyira tőlem az utóbbi években. Náluk volt az igazán először, hogy amikor írni kezdtem róluk, akkor mindenfélét elolvastam, wikipédiát, interjúkat, és végül olyasmikbe botlottam, amiket máskor nem vettem volna észre, hogy például Hamsun mennyire ott van még az antikváriumok polcain német gót betűs kiadásban, hogy az egyetlen régi újságomban pont van róla egy korabeli cikk, amikor a háború után elmegyógyintézetbe csukták, hogy Elina Hirvonent elmentem megnézni, meghallgatni a Toldiban, amikor itt járt, és dedikáltattam is vele mind a két könyvet, pedig akkor még csak az első olvastam, a másodikat ott vettem meg. Róluk írtam a legszebb bejegyzéseket, de azt nem mondanám, hogy az ő műveik voltak a kedvenceim tavaly.

Kedvencek-kedvencek... kezdjük inkább a nagy hatásúakkal. Két könyv is akadt, amelynek a hatása biztos, hogy sokáig el fog kísérni. Az egyik a csaknem egy éve olvasott Dűne (angolul), a másik Tomas Sedlacek közgazdaságrengető könyve, az Economics of Good and Evil (szintén angolul).

Megértem a Dűnére, eljött az ideje, és megnéztük a filmeket és a tévéfilmeket is. Aztán nem olvastam tovább, nem jött a Children of Dune, pedig szerettem volna. De talán majd idén vagy jövőre. Frank Herbert látó és láttató, és erős stílusa van. Sedlacek könyve pedig szakmakritikai szempontból kezdett érdekelni, elmentem az előadására, amikor Budapesten volt, és utána jött meg pont a könyve, amit megrendeltem (így a dedikálásról sajnos lemaradtam). Nagyon tehetséges ember, akit az élet rögtön fontos pozíciókba helyezett, és milyen fiatal és körbeprédikálja a világot... a könyve pedig nagyon fontos, olvasnia kellene mindenkinek, és már le is fordították magyarra, a nyelv sem akadály már. Az alapvető elgondolkodnivaló belőle az, hogy a gondolkodásunk a mai napig az ókori filozófiai keretekben értelmezi a világot, és hogy mindenféle gazdasági jelenségek, a pénz, a válságok sokkal ősibbek, mint gondolnánk, a civilizációval, a társadalommal egyidősek, s mint ilyenek csak akkor irthatók ki, ha megszűnnének egyben civilizált embernek lenni, és visszatérnénk állati állapotunkhoz. Ezen az alapon egyébként a környezetvédős témákat is végig lehetne gondolni, de az már egy más történet.

Nagyon szép és kedves regény volt tavaly A sündisznó eleganciája, és kedvet csinált ahhoz, hogy műveltebb és finomabb legyek, vagy valami ilyesmi.

Az Izland-szerelem folytatódott az irodalomban, túljutottam Halldór Laxness Izlandi pörén, amiből úgy érzem, hogy szinte minden lényegeset megtudtam Izlandot illetően, nem mondanám, hogy könnyű olvasni, de érdemes. És az '50-es évek vonzásában szert tettem Spiró György Tavaszi tárlatára is, amit én mondjuk kihagyható irodalomnak érzek, de azért jó volt, mindenképp fontos adalék azoknak, akiknek kétségeik voltak a túlzott hatalomkoncentráció, a diktatúra dolgairól. Aztán volt itt egy újabb izgató darab Milan Kunderától, a Tréfa. Különös talán, de ha Kunderát olvasok a bkv-n, úgy érzem magam, mintha valami pornólapot olvasgatnék, vagy fülledt erotikával terhes ponyvát, már-már szégyellem magam, és nem akarom, hogy valaki beleolvasson. Pedig...

2012-es lista:

Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak - hazugságkönyv, nem szeretnivaló
Frank Herbert: Dune - yeah
Joanna Bator: Homokhegy - a lengyel barátok mégiscsak rokonok...
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól - a sztereotíp Afrikaképet kidobhatjuk
Per Petterson - To Siberia - rejtély, de valahogy nem, Dánia-könyv
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája - igazi francia regény, finom és szép
Janne Teller: Semmi - spártai dán irodalom, kemény, üt
Szántó Piroska: Akt - '50-es évek az ajtón belülről
Nádas Péter: Egy családregény vége - csak zsidóknak
Muriel Barbery: Ínyencrapszódia - főzősműsorok helyett
Tomas Sedlacek: Economics of Good and Evil - lesz még ebből nagyobb valami új paradigma
Karinthy Ferenc: Szellemidézés - jobb lett volna, ha mégsem
Knut Hamsun: Éhség - megharapni magunkat
Szvoren Edina: Pertu - ki masztizott, hm?
Selma Lagerlöf: A halál kocsisa - estimese gót gyerekeknek
Sylvia Plath: The Bell Jar - tökéletes önpusztítóregény
Halldór Laxness: Izlandi pör - krónikák egy verselő, jámbor népről
Spiró György: Tavaszi tárlat - józanodás naivoknak
Milan Kundera: Tréfa - kell nekem moldvai népzene
Halldór Laxness: A jó papkisasszony - olyan jópapkisasszonyos
Ingmar Bergman: Laterna magica - élni, élni, élni