Ezt nem olvasni kell, hanem nézni, ott ülni az előadáson, végigröhögni, aztán félmosollyal hümmögni hazáig, hogy akkor most véget ért a sztori, vagy az utolsó csavarral az ölünkbe dobta a kérdést, a megoldás kínját, tessék néző, utaztál egy kicsit ugyan, de most már térj észhez, emez itt történik és most. Lehervad a vigyor.
Talán ők sem gondolták, hogy ennyire szüntelen lesz a röhögés a nézőtéren, eleinte én is meglepődtem, hogy olyan viccesnek találjuk az aktuálmindenféle eseményeket viszontlátni egy igen görbe tükörben, aminek az üvegjét még a tizenkilencedik században húzták. Persze ők, a Pintér Béla és társulata igazán értenek hozzá, hogy fapofával végigtoljanak mindenféle groteszk előadást, bámulatosan értenek hozzá, hogy ne vigyenek több érzelmességet a jelentekbe, ami a jókedvet megfojtaná. Mivel azt most nem akarták, hogy sírjunk. Olyan merészséggel nyúlnak minden témához, legyen az akár a szülői szeretet vagy nemzeti büszkeség, amit a jelen körülmények között olyanok tesznek, akik vállalják a nyílt öngyilkosságot, mert már úgyis mindegy. Az indukáló hatások tekintetében érdemes elolvasni ezt az interjút.
Nem csak az aktualitása miatt volt olyan ínyenc dolog ez az előadás, de a sztori ezek nélkül is olyan bámulatosan csavaros volt, és olyan jólesően felrúgta a tabukat, hogy azok nélkül az aktuálpolitikai áthallások nélkül is meglett volna a perceken át tartó vastaps. Semmi pénzért nem lőném le a sztorit. Nézzétek meg, érdemes.
Még több info:
http://7ora7.hu/programok/kaisers-tv-ungarn
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése