Nem emlékszem, hogy valaha egy egész sci-fi regényt képes lettem volna elolvasni, a Galaktika elég volt, illetve az én világom inkább a fantasy-ban talált rokonságot. [jav.: de-de, olvastam sci-fit, Stanislaw Lemtől többet is, illetve K.Dick-et, Herczogot, Herbertet. hű, ez egész sok...] Ez érdekes egyébként, azt hiszem teljesen meg lehet mondani egy jellemről, hogy fantasy vagy sci-fi olvasó-e inkább, még ha van is átjárás. A fantasy misztikuma más, múltba néző, varázslatos, sötét és állati, közelebb áll a természetes világhoz. A sci-fi mindennek az ellenkezője, még ha egy is a tő.
Ebben a C. Clarke regényben az a nagyszerű, hogy nagyon sok “földi” élet van benne, sok nature, hogy evolúcióban gondolkodik, de közben mégsem… hogy annyi érzelem és ideológia van benne. Thalassa emberei talán az Arthur C. Clarke által elképzelt ideális világ népe, akik nem ismerik a túlzott érzelmeket, mint gyűlölet, féltékenység, monogámia. Monogámia azért illik a sorba, mert a könnyű elengedés, a partnerek könnyed váltogatása aranyközépszerű erényként tűnik fel ezen a bolygón, C. Clarke világában, ahol hiányzik pl. a vallás minden csírája, és pont ez a langyos természet teszi a lassani embereket alkalmassá arra, hogy simán alkalmazkodjanak az adott világ kereteihez, így születésszabályozás, és hagyják háborítatlanul az iszonyú nagy tengert, és nem fűti őket a vágy, hogy újra kapcsolatba lépjenek a Földdel, talán más technikai fejlődés sem mozgatja őket.
Angolul nehéz olvasni az olyan részeket, ahol az író elszállt egy-egy technikai magyarázatnál, illetve Kaldor filozófiai megszólalásai többszöri visszatérést biztosítottak a mondatoknak…, ennek ellenére csak mérsékelten kellett a szótár, a végén pedig egyáltalán nem voltam képes szótárazni, nem lustaságból, hanem mert annyira érdekelt, hogy nem bírtam volna abbahagyni, míg kikeresem a szót, és alig is hiszem el, hogy ez a vége, de nem is lehet másként, a vége annyira jól van megírva, hogy vártam: mégis történik valami, nem így lesz, a szívem közben facsarodik…
A legnagyszerűbb pedig talán az – miközben talán naiv is – hogy C. Clarke kibírta igazán negatív szereplő nélkül ezt a sztorit, ettől ez a regény magasabban, a humánus fikció kategóriájában sorolt a polcomon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése