Sjón: Skuggabaldur

Miután említés szintjén írtam csak le, hogy idén A Létet is olvastam, és igazából nem is tudtam volna róla valami nagyobbat írni, egyrészt mert nem vagyok hozzá elég nagy, másrészt kellene még egyszer, harmadszor, mert már nem elég jól emlékszem, és erre mentségem is van, igen vizsgaidőszak, de épp ezért megint felüvöltött a létezésért az olvasónapló, mert az a most következőnél is elkélne, mert első blikkre olyan helyes gondolataim voltak, mert most megint jön a száraz megemlékezés, hidegvérrel... A Skuggabaldur mondjuk ilyen, egy vésett jégtömb, amiről a hirtelen fényben leolvadnak a rovátkák, és csak az ősi matéria marad, ahogy az isten megteremtette ott, Izlandon. Nagyon lehet szeretni.

A lét. Könnyű.

Kundera irodalma újra aktuális, olvassuk, olvassuk. A lét elviselhetetlen könnyűségének minden mondata finom, kimunkált, mintha évtizedek óta rágta volna őket. Lehet, hogy így is volt. Tőle szívesen tanulnék írni. Ezért is szereztem be A regényírás művészetét, ami önmagában is művészi egyébként. Aktualitásként ízlelgessük viszont a prágai tavaszt, és lássuk, a hatalom mennyire szereti kiengedni kezéből az irányítást.
Muss es sein?

A jövő nem a miénk

Lassanként megmondható, melyek azok a kultúrcsaládok, amelyekből szívesen olvasok, és a polcaim feloszthatók eszerint. Ez valami jó dolog, mert a mindenérdekelből előbb-utóbb tudatos keresés-olvasás fejlődik. Viszont a specializálódásnak megvan az a hátránya, hogy elég gyorsan bele lehet ütközni abba, hogy bizony nem elég elérhetőek magyar fordításban a külföldi kortársak. Ezért is tartom nagyszerűnek, hogy nálunk is megjelent, Kertes Gábor fordításában, A jövő nem a miénk című latin-amerikai elbeszélés-antológia.

jóságos könyveim

Ismét átengedtem egy durvább szűrőn a könyvespolcaim tartalmát, és van itt jópár érdekes könyv, amit továbbadnék érdeklődő olvasáskedvelőknek.
Van itt kérem
Spiró György Fogság
Viktor Pelevin Generation P
Mészöly Miklós Bolond utazás
Döblin Berlin, Alexanderplatz
Tar Sándor Szürke galamb
Paul Auster New York Trilogy
egy Krasznahorkai könyv is
egy Konrad Lorenz
Audrey Niffenegger Az időutazó felesége
Paulus
Lénárd Sándor
és Lovas Ildikó
és versek, versek
meg még egy s más
Itt a lista, amely még bővülni fog.

KaisersTv Ungarn

Ezt nem olvasni kell, hanem nézni, ott ülni az előadáson, végigröhögni, aztán félmosollyal hümmögni hazáig, hogy akkor most véget ért a sztori, vagy az utolsó csavarral az ölünkbe dobta a kérdést, a megoldás kínját, tessék néző, utaztál egy kicsit ugyan, de most már térj észhez, emez itt történik és most. Lehervad a vigyor.

Fűbe-fába orvosság - ki volt Oláh Andor?

A '80-as években vékony, fekete borítós könyvecskék oktatták a befőzéstől a sebkezelésig a modern nőket, családanyákat az élet csínjára-bínjára. Ez volt a Nők Magazinja Kiskönyvtára sorozat. Nekünk is volt legalább három, közte A természet patikája is, ami az első lökést adta még nagyon gyerekként a gyógynövények megismerésére, aztán a gyógyfüves öngyógyításra, majd gyűjtésre, és úgy tűnik, örök életre tippet adott a túlélőreggeli receptjéhez. A könyvet a népi hagyományok és az elérhető irodalom kimazsolázásával Oláh Andor írta. Jó sok évvel később, most egy másik könyvét olvasom, és megint ledöbbentett, mennyi későbbi reformtáplálkozási, akár világnézeti gondolkodási irányzat gyökerét nyalábolta össze, így hát kíváncsi lettem arra is, ki is az az Oláh Andor.

Regények regénye

Teljesen gyanútlanul sétáltam bele Calvino csapdájába. Július végén volt, hogy az újonnan kiadott Calvino regényekből a Ha egy téli éjszakán egy utazót megvettem. Regények regénye helyett pontosabb lenne a regény a regényről, elbeszélésről, idő- és fikciófonat. Azt hiszem, ennek a könyvnek mindenképp elő kell kerülnie egy írói kurzuson.

Eleinte tolakodó volt ez a bizalmaskodás, így olvasó, úgy nyájas olvasó, és pimasznak az, hogy még az olvasó személyét is kitalálja, így lesz belőlünk is fikció, és találjuk magunkat rögvest a regény lapjain férfiként, legyünk akárkik egyébként. Ezek a semmitmondó címek! Kezdve a Ha egy téli éjszakán egy utazóval..:)

Nem szeretném lelőni a fő poént, ezért jobbnak látom, ha nem írok róla többet, csak annyit, hogy a mexikói indiános a kedvencem.

90 éves lektűr

Le a kalappal Zilahy Lajos előtt. Első regénye egy szuszra kiolvasható darab, a sorok szinte vezetik a szemet, a kíváncsiságot az erős kéz vetette lineáris, de feszes cselekményfonal tartja fenn, érzelmességében pedig különösen tartalmas regényről van szó, már-már színpadiasan szélsőséges sztereotip főszereplőkkel, mindebből átsejlik némi korrajz, és meglepő mennyiségű erotika (ami egyébként a könyvből készült filmben nem jön vissza). Tökéletes szórakozás, s mindezt ráadásul egy 90 éve íródott regényben.

Ragnarök AS Byatt-tól

Aki olvasta a Possession-t (magyarul Mindenem címmel jelent meg, kiváló fordítás!), az tudja, hogy Byatt varázsol. A szöveg testet ölt, beszippant, vágyakat kelt és még sorolhatnám.. pedig nem szokásom szuperlatívuszokban beszélni folyton. És akkor itt egy újabb mustread, különösen azoknak, akik mindemellett a mitológiát is kedvelik.

A Canongate kiadónál megjelent mitológiai sorozat utolsó darabja a Ragnarok, amelyben az isteneknek vége (The End of the Gods), és hát tudjuk, a Ragnarökkel az ógermán mitológiában a világnak is vége, nagyjából minden elpusztul. Ez a sztori kapott egy kislány főszereplővel mesés jelleget. Világvége gyöngyszem AS Byatt-tól

Itt egy rövid írás róla. Inkább csak kedvcsináló. De jó lenne, ha gyorsan lefordítanák... de az is lehet, hogy angolul is el fogom olvasni.

Tranströmer-féle polaroidok

Biztos, mert épp ma nézegettem André Kertész polaroidokat, és ezek az északi, egymásba fűzött asszociációs hangulatok annyira megfelelnek ennek az instant, de mégis esszenciális pillanatképnek. Izzadságtól mentes talányok. A friss Nobel-díjas nehezen megközelíthető, talán nem is remélhetjük, hogy valaha megértünk egy svéd verset, de azért átengedhetjük magunkon, és ízlelgethetjük fojtott szelídségét.

e-

Az Amazon azt akarja, hogy gondoljam át, 18 ezer forintért mennyit tudnék megvenni az 1400 könyvből, ami eleve rajta van a Kindle-ön, nem beszélve a később letöltöttekről. Nagyon csábító ajánlat, a Kindle még sosem volt ilyen olcsó és ilyen kicsi sem talán (ami ki tudja, előny-e), és már épp kezdtem lemondani róla, mert "úgysem viszi jól a pdf-et", mert "úgysem tudok annyit olvasni". Előbbit már lehet, hogy orvosolták, utóbbi meg örökérvényű. Szóval miért is ne? Akár ki is számolhatnám, szerintem az ára viszonylag gyorsan megtérülne, már jó sok magyar könyvet meg lehet venni e-könyv formátumban is. Szóval akkor miért mégsem? Szeretem a könyveket, nem csak a bennük lévő szellemet, az írást, hanem a könyvet, mint tárgyat. Szeretem a borítót, szeretem, hogy az egyik keménytáblás, a másik puhaborítós, hogy a borítótervezőknek van egyéni stílusa. Hogy ha több országban is megjelenik egy könyv, akkor más és más a borító, de többnyire van valami közös. Néha vicces, néha félrevezető, néha kifejezetten rossz, de mindenképp a könyv része a megjelenés, ahogy a polcon ácsorog. Amikor megláttam a Kassák tárlaton az Egy ember élete első kiadását Kassák-tervezte borítóval, akkor nagyot dobbant a szívem, és kicsit sajnáltam, hogy nekem csak a jóval későbbi snassz, egyszerű borítós kiadás van meg.

Nem utolsó sorban fontos a papír és a szedés, de ezek a szempontok inkább a Kindle mellett szólnak. A könyv tömeg, polc, por, státusz. De a lakásunk tulajdonosának itthagyott könyveivel tele van a garázs, és ő évek óta elvan nélkülük külföldön, a könyvei meg itt rohadnak a nyirkos dobozokban. Vannak örök könyvek. Vannak régi darabok. Vannak ajándékozottak és nehezen megszerzettek. A Kindle könnyedség, szabad hely, üres falak és modernség. Ha többé nem akarok egy könyvet, akkor egyszerűen törlöm. Ha valamit vissza akarok keresni, az egyébként elég jó vizuális memóriám csődöt fog mondani. Legyen ez pro-con lamentálgatás, nem is lehet mást. Majd ha egyszer kispóroltam. Akkor, talán. De néha hogy örülnék egy beépített szótárnak... (a szöveg tagolása nem működik a blogspot új felületén. sajnos)

bele a Csapdába

Meg is feledkeztem róla, hogy idén 50 éves a 22-es csapdája (1961-ben jelent meg először), és hogy ez alkalomból még év elején elhatároztam, hogy idén végre elolvasom - angolul. Szóval itt az ideje végre, úgyis épp angol nyelvűhöz van kedvem.

Ezt a könyvet egyébként még akkor vettem Szolnokon, amikor újrakezdtem a főiskolát. Valahogy úgy az elején, hat-hét évvel ezelőtt. Jó sokba került akkor az én pénztárcámhoz mérten az idegen nyelvű könyv.

A magyar film állatorvosi lova

Két éve nyáron a Bem mozi bezárása okán rendezett maratoni filmhétvégén néztük meg az 1971-es Makk Károly filmet, aminek címe Szerelem. Elkeserítő, hogy ennek a csodálatos filmnek 2003-mas folytatása egy Szomszédok színvonalú alkotás.

Hangkupola alatt

Nagyszabású főpróba tanúi voltunk tegnap, a Millenáris egész szabad területét betöltötte Peter Ogi álma, egy zenés, aszimmetrikus, mozgó tér, amit ő MusiContactnak nevezett el, mert a dolog célja, hogy a közönségre gyógyító-rezgető hangtér boruljon, ami az ő sétakedve szerint változik, a lélek és a test az egybecsengés tengerében kigyógyul bajaiból.

Sajnos nem vittem magammal fényképezőgépet, pedig látványnak is különleges volt az esemény. Kevés fény a zenészekre, néhol semmi, de a tó körül sétálva egyszercsak feltűnik, hogy itt is, ott is énekesek zengedeznek a víz felé fordulva, és hogy gerilla módon mindenféle egyéb zenészek csatlakoztak a hivatalos lineup-on túl.

Az "előzenekar" érthető választás, egyben furcsa volt. Beöltözött sámándobosok csoportja egy órán át ütötte hangszerét, közben egyet jobbra egyet balra illegtek, és népdalokat énekeltek. A tér legmagasabb pontjára kiállva sem volt a dob elég hangos, az énekkel és illegéssel együtt az egész igen fura elegyet alkotott, sehogy se volt szakrális sem, és néptáncos sem. Szerencsére kibírtuk őket, és 6-tól Ogi elkezdte berendezni a teret az önkéntes zenészekkel. Gitárosok, dobosok, zongora, didzseridook, hegedűk és szintik, ezerféle csörgőbörgő, indián zenészek, torokénekes és hát a tér alapzaja.

Bármennyire kaotikusnak tűnt néha, mivel mindenkinek C-ben kellett lennie, ezért mégis volt összetartás, de a hangminta minden ponton más volt, és folyton arra késztetett, hogy velük dúdoljam a hangokat, így az egész tényleg felért egy megrezgető spirituális élménnyel... csak... hideg ne lett volna, és ne lettem volna alulöltözve, ami miatt a Cage darab után eliszkoltunk haza. Sajnos Cage 4'33'' darabja alatt nem volt valami nagy a csönd, a zongoránál Ogi ült, néhány méterre meg a büfé előtt dőlt az értelmetlen és harsány csacsogás, mögöttünk valaki azon röhögött, hogy a fotósok felveszik a "semmit". Úgy tűnik, cseppet sem tudtak belegondolni, milyen eszményi alany a fotósnak a mozdulatban zenész, milyen feszültséggel teli képet lehet ebből komponálni, és hogy mire jó a csendélet... Maga az esemény viszont nagyon jó fogadtatásra talált szerintem, lehetne ilyen instrumentálisan, kihangosítás nélkül, workshop jelleggel.

Pixel

Kevés kortárs szépirodalmat látok a tömegközlekedésen olvasni, de ezt határozottan szoktam, ránézésre értelmiségi, fiatal nők kezében, elmélyülten, és most már engem is érdekel, mert a könyvesboltban találomra beleolvastam, és egyszerre volt közönségesen izgató és kíváncsiságot felkeltő az a másfél oldal, amikor becsuktam a könyvet, kiderült, hogy a fülszövegen is épp az a rész van, amit olvastam, szóval jellemző, talán épp ilyen ez a könyv, izgató és kíváncsi(skodó). Lehet, hogy méltó párja a Magas labdának, ami szerintem az eddigi legjobb, legkiforrottabb kötete.

A figyelmeztetés

Jól emlékszem az esetre, Bács megyei székhely úgy tizenöt évvel ezelőtt, ébredőben a betonházi szürkeségből a parkosított belvárosba, újranyíló kávéházak és kirakodóvásárok korai nyara, és a vasútállomás, ami talán ma is a régi, tehát kopottas sárga, borzalmas vécével, és taszító restivel, és hogy már itt is voltak árusok, a kozmetikai szerek, babra vacakságok és az újságok között lehetett unaloműzni, mert a parkban megállni nem ajánlatos a részeg ismerkedők és a bokrokban szükségüket végző szatírkezdemények között, az oda vezető sárga macskaköves út túl rövid, és még annak is unalmas; tehát a vasútállomáson minimum negyven percet kell várni, sietni ezért sem érdemes, mindegy, hogy mikor ereszt el a munka a város másik feléről, vagy elhoz valaki az előbb említett park széléig, a várakozás negyven perc, ha a menetidő megfelelően érünk ki, a vonat 20-40 perces késésére is számíthatunk, mintegy megtorló figyelmeztetésként, élnénk áramlásban a világgal inkább, és olvasgassuk csak a magazinokat és könyveket a vasútállomás mozgó árusánál, mert ez a dolgok rendje, mint ahogy a tizenöt évvel ezelőtti világ természetes rendje volt nem csak, hogy a vevő olvas, de hogy a mozgóárus nem tudja, mit jelent a vevő, és hogy kinek van az a közhelyszerű igaza, na meg, hogy miért, és tizenöt évvel ezelőtt egészen tizenöt évesen beplántálta a kódot a mozgóárus: vedd meg, ne olvasgasd, förmedt, a könyv pedig, bár talán a spórolt zsebpénzt is megcsörrentette már, kihullott a kézből, és ideges megigazítás mellett helyet foglalt a pontosan párhuzamosan és derékszögben, szigorúan csukott, olykor lefóliázott társai között.

Nem csinálok nagy ügyet semmiből

"- Tényleg, hogy csinálod ezt, Micimackó?
- Mit?
- Hogy tudsz ilyen Könnyed lenni?
- Nem csinálok nagy ügyet semmiből.
- Mégis minden dolgod megoldódik.
- Valahogy maguktól megtörténnek."

Bizonyára kellett az hozzá, hogy épp az ötnapos pihenőről hazatérve a vonaton olvastam (ki) ezt a könyvet, és eleve nagy hatást tett rám a hely, ahol a nyári pihenőt töltöttem. Felértékelődött az élet, mint egyszerű létezés szerepe, és nyugodt lemondás kezdi övezni az élet stresszes tartalmait. Legalábbis ha lehetséges. Mindennek segítségével végre mostanában kezdem tudni, hogy mi az az egészen határozott néhány dolog, amikkel a következő években foglalkozni szeretnék. Ez is a Tao. A könyv pedig, ami néhány dolgot előmozdított, a Micimackó és a Tao.

Diétazabálók figyelmébe

Henry Bieler könyvét mindenkinek olvasnia kellene, akit érdekel a táplálkozás, diétázni akar, krónikus betegsége van, szeretne sokáig egészséges maradni vagy csak mert szeretne valamit tenni a kisördög ellen, aki mindig elolvastatja vele a női magazinokban az aktuális táplálkozási csodákat.

Utolsó kísérlet

Ez a könyv két könyv. Egy rossz és egy jó. Azért ebben a sorrendben, mert ha már a szerkesztők képesek voltak az elejére helyezni az elrettentő száz oldalt, akkor... Lehervadt rólam a zöldért tevékenység szenvedélye, úgyhogy igazából nem is tudom, hogy jó-e olyan könyveket olvasni, amikből az jön le, hogy úgyis mindegy. Persze a tudásszomjunkat olthatjuk, és társaságban is jól néz ki, ha tudunk valamit mondani arról, miért nem valósult meg a korábban jósolt mértékű felmelegedés napjainkra. És elég fontos tévhiteket rombol le.

A mindenható részletek

És akkor az előbbi bejegyzéshez képest on the contrary egy regény, ami útinapló, de a lazán behúzott történetek, a részletek gyönyörű hímzése egyedivé és különlegessé teszik. Ha azt mondom, W.G. Sebaldról van szó, a széptollúról, akkor már senki nem lepődik meg annyira.

egotrip

Már a könyvhét óta érlelődik bennem, úgyhogy itt az ideje megfogalmaznom. Ez pedig a kortárs szépirodalommal kapcsolatos. Évek óta állandó jelleggel keresem, kutatom a fiatal kortárs tehetségeket, olyan jó érzés lenne együtt felnőni a jövő nagyjaival, fiatalon olvasni az első műveiket, aztán együtt megöregedni a bölcs, kiérlelt gondolatokban. Ez a fiatal tehetség azonban jól elbújt, és különösen prózában rossz a helyzet. Röviden megfogalmazva, az az érzésem, hogy a történetek hiányoznak. Elolvasok egy novellát, és süt belőle az egotrip. Lehet, hogy otrombán hangzik, de a legtöbb esetben úgy érezni, mintha regényesítgetett naplót olvasnék. És ez azért nem mindig elég érdekes. Persze ez nem amiatt van, mert egyes szám első személyben születnek az írások. Ugyanezt ki lehet helyezni "ő"-be is. Inkább lehet arról szó, hogy a narrátor túlságosan érzelemvezérelt, a tanulságok túlságosan irányítottak, a nézőpont túlságosan szűk, az empátia meg kevés. Az írók annyira szeretnék saját magukat megmutatni, hogy még a lektűrben is inkább ez köszön elő, de főleg a szépprózán. És azt sem mondhatnánk, hogy na de cserébe ad valami mélyebbet, mert sokszor a tanulság lehetőségét is elveszítjük, mert már nem ez a fontos.
Egyébként nálam jobban aligha szereti valaki a posztmodernt például vagy az avantgárdt. És arra sem vágyom, hogy a széppróza ponyvává váljon. A lényeg valahol ott van, hogy miért olyan izzadtságszagúak ezek az éntörténetek, miért hiszi azt mindenki, hogy a kispolgári hétköznapok olyan izgalmasak, hogy ezekre kell minden sztorit építeni.

Mindez egyébként Dunajcsik Mátyás első kötete kapcsán jött ki belőlem. Nagy várakozással szereztem be a Repülési kézikönyvet a könyvhéten, és beleolvasva a versek egészen tetszettek, alig vártam hát, mit hoz a prózáiban. Kicsit kevesebb görccsel ugyan, de tisztán kirajzolódott egy zanzásított napló képe. Nem mondom, hogy tényleg az, vagy hogy ezt csinálta volna, de olyan érzésű volt. Történetek velem, kicsit elmásítva, megszínezve, nekem izgalmasak, de egyik a másik után az olvasónak valahogy nem adnak elmélyülést, nem mozgatják meg a fantáziáját.

Ugyanez a dolog a lírában is megvan. Elolvasom az ÉS-ben megjelent két Pollágh-verset, és nem értem. Ezek a versek nem vezetnek engem sehová, se gondolati, sem idegi-érzelmi, sem spirituális, sem pedig zenei mivoltában. Hevenyészve összedobott szövegkupacnak tűnik, ami nem akar semmit, de szerintem ezt nem engedheti meg a líra, mert még az öntagadásnak is van valamije, bája. Dunajcsik pedig újrafordította Rimbaud híres versét, a Részeg hajót. "Kinek jutna eszébe újrafordítani a Részeg hajó című verset? Neki." Írja a fülszövegben Tóth Kriszta. Csak azt nem írja, hogy minek. Bár a minősítés diplomatikus hiánya is valami. Sajnos az újrafordításban számomra a vers értelme sem jött át, pedig amúgy ismerem, és régebben igen kedves volt nekem a híres-hírhedt francia hármas (Verlaine, Rimbaud, Baudelaire). Egyébként Dunajcsik Mátyás még mindig a legjobbak egyike, figyelni kell az ő műveit, mert ígéretes azért. És meglepően ígéretes még az erdélyi punkból ÉS-ig jutott Szabó Tibor Benjámin. Szépen megírt, valami többet nyújtó novellája jelent meg a múlt heti számban. Nem értem egyébként azt a hype-ot sem, amit Szvoren Edina körül csaptak. Olvastam egy-két novelláját, és félúton meguntam őket. Tallér Edina jóval izgalmasabb, de ő is "naplózik" (még).
A kortárskedvelő olvasó sirámai befejezve :)

amikor még a rádió

Csak eszembe jutott, hogy az első időkben, amikor a nyolcadik kerületi Auróra utca földszinti kis penészes lakásának lakója voltam, és nem volt tévém, nem volt számítógépem, így internetem sem, akkor a csöndes estéken sokszor a Rádiocafé tartotta bennem a lelket, amin klasszisokkal jobb zene szólt, mint a vidéken fogható adókon, és akkoriban nem tudtam fesztiválokra járni, de legalább vigasztalódtam a Radiocafé helyszíni tudósításával a Voltról. Szóval így utólag is köszönet az eddigi működésért, bár már rég nem hallgattam.
Megszűnt a Radiocafé.

kibírhatatlan 2.

A pénztárcámnak nem kellene az idei könyvhét, de ezek a csemegék megérdemelnek egy kis beleolvasást. Új kötettel jelentkezik Tóth Kriszta, Spiró és Parti Nagy is.

kibírhatatlan

Hát nem tudom, hogy lehet ezt kibírni. Óvatlanul rápillantottam egy könyvesbolt kirakatára péntek este, és ennek az lett a vége, hogy bementem nézelődni, hogy aztán a kívánságlistám újabb három könyvvel szaporodjon...

A hordozható szűzmária

Az idei könyvfesztiválról igazából mégsem jöttem haza könyvekkel megrakodva, mindössze egyetlen könyvecskére költöttem, mert beleolvasva zseniális mondatokra bukkantam, és mert az írója, Anne Enright már régóta érdekel. A hordozható szűzmária elbeszéléseiből kiderül, hogy az írónő leginkább a karakterek építéséhez ért, de ahhoz nagyon.

All the pretty horses

csak így

Civilizáció utáni történetek

Egészen véletlen, hogy a Titanic filmfesztivál programjában épp egy olyan filmet szúrtam ki, amelynek alaptémája nagyban összecseng a legutóbbi könyvével, amit olvastam. A Száz reggel című ír film McCarthy The Roadja után igen gyenge elgondolás volt.

Ha tavasz, akkor könyvfeszt

Ma illatoztak először az útszéli fák, cseresznye és meggy, ha jól sejtem, reggel pedig azzal várt a postafiókom, hogy ez és ez lesz a közelgő könyvfesztivál programja. Talán azért a kedvenc könyves eseményem, mert tavasszal van. Általában nem kell megdögleni annyira, mint a könyvhéten a melegtől, és végre ki lehet ülni a Millenáris füvére, és hát nincs is annál jobb, mint az új szerzeményeket ott lapozgatni és közben kortyolgatni valami italt. Az is majdnem biztos, hogy üres kézzel onnan sem fogok eljönni: Per Olov Enquist svéd író regényei, de az új Grecsó-mű is vonzani fog.

nemnövekedés nemparadigma

Eredetileg az volt a célom, hogy megismerjek ma este egy új paradigmát, beleszeressek, akár utolsó filléreim adományozásával megszerezzem a róla szóló könyvet, és népszerűsíteni kezdjem, mint világnézetemmel harmonizáló, a világmegváltás végső megoldásaként szolgáló nemnövekedés elméletet. Ebből a mondatból valószínűleg már kitűnik, mintha mégsem így történt volna. Serge Latouche kecsegtető előadása és a követő vita inkább a szokásos, derosszavilág nyöszörgésig ért el.

Halál előtti csoszogások

A norvég novelláskötet után Kjell Askildsen-kutatásba fogtam először, és szereztem be A thesszaloniki kutyák című vékonyka novelláskötetét. A kötet első felét Thomas F. utolsó feljegyzései foglalják el, mármint gondolom halála előtt a nagyvilágnak. Eleinte nem tudatosult bennem, hogy ez micsoda, hogy ez a novellafüzér egy öregember napjainak és hétköznapi szenvedéseinek krónikája, s így egyre nyomasztóbb lett, hogy minden egyes darab öregemberről szól, aki nem hülye ugyan, és nem béna, de akár az is lehetne, aki alig mozdul ki, aki tudja, hogy meg fog halni, aki készül a halálra. Fel is merült bennem azonnal, vajon Askildsen ezekkel készült a halálra? Egy másik kötet előszavában szereplő interjútöredékből az derült ki, hogy igen. Ezek a novellák néhány tíz évet "előregondolkodtak", "elképzelték" milyen lesz majd az az utolsó pár nap.

Megszakadt kapcsolatok

Az újabb költözés közben mondtam valakinek, hogy nem nagyon olvasok újra könyveket, mert mindig van más új, ami érdekel. Nemrég azonban épp egy olyan könyvet olvastam, ami azt hiszem néhány alkalommal félre fog majd tolni új könyveket, hogy újraolvastassa magát. Nagyon nem bántam meg, hogy Skandinávia-rajongásomban beszereztem Per Petterson Lótolvajok c. regényét. Szűkszavú, puritán világ, az élet nyers válaszai a létkérdésekre, a belső dráma, a társadalom ridegsége. Az az érzésem tovább erősödött, hogy ezek az emberek, akik a skandináv irodalom főszereplői, nagyon jó barátságban vannak a természeti környezettel, és viszonylag kevés elvárásuk van az épített környezettel szemben a funkcionális szempontokon túlmenően, racionális, okos világ ez, amely csodálja az életet, elfogadja minden keménységével együtt, elfogadja a csapásokat, csak egy dologtól fél, ezen spekulál, beszél magában, őrlődik, ezek pedig az érzések, a rettegés egyes egyedül a más emberekkel szemben jelentkező önvédelem, legyen az bárki: szülő, testvér, férj, feleség...bárha elég ritkán találkozni női narrátorral illetve főszereplővel, ezek többnyire férfiak, és úgy látszik előszeretettel kerülnek ki az idősebb nemzedékből.

megkaparinthatóságaim

Eladósorba került könyvek.

Részletek a fenti linken. Csak szerzők és címek:

Francis Fukuyama: Bizalom
Henri Bergson: A nevetés
Franz Kafka: A per
Norman Mailer: Marilyn
Soren Kierkegaard: Vagy-vagy
Samuel Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása
Mészöly Miklós: Bolond utazás
Szabó T. Anna: Elhagy
Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az ég alatt
Terri Thompson - Lambert Gábor: Gazdaság
(Hogyan olvassuk?
Hogyan írjunk róla?
Hogyan értsük meg?)
Rubin Szilárd: Római Egyes
Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak
Nathaniel Hawthorne: The Blithedale Romance
Rainer Maria Rilke: Válogatott versek (ford.: Lukács László)
Daphne Du Maurier: Ne nézz vissza!
Feldmár András: Tudatállapotok szivárványa
Joseph Conrad: Lord Jim
Emily Dickinson: Poems
Douglas Coupland: Jpod
Omar Khajjám Rubáiját: Versek
Fehér Béla: Zöldvendéglő
Jens Christian Grondahl: Virginia
Kiss Judit Ágnes: Üdvtörténeti lexikon
Lénárd Sándor: Római történetek
Anton Pavlovics: Csehov A kutyás hölgy
Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Antal László: Fenntartható-e a fenntartható növekedés?
Erdős Tibor: Fenntartható gazdasági növekedés
Paul A. Samuelson - William D. Nordhaus: Közgazdaságtan
Gáldi László: Orosz-Magyar, Magyar-Orosz Kéziszótár
Margaret Atwood: The Tent
José Saramago: Az embermás
William Faulkner: Fiam, Absolom!
Paul Johnson: Modern times From Twenties to the Nineties
Bruce Chatwin: What am I doing here

Magukban beszélnek

Már akkor tudtam, hogy érdekelni fog utazás után a norvég irodalom, amikor még csak épp eldöntöttük, hogy menjünk tényleg Osloba, egy január végi, ötnapos "nyaralásra". Ez nem lenne evidens egyébként, bár általában érdekel az adott ország kulturális élete, ahol járok, a norvég irodalom más okból piszkált fel. Egyik oka Anders Thomas Jensen dán rendező zseniális filmjei, a másik ok, az örök kíváncsiság a skandináv dolgok iránt, a harmadik, hogy mostanában a skandináv irodalom felkapott lett.

A szög a keresztfáról (Susan Sontag: A fényképezésről)

ˇMintha birtokunkban lenne a szög, amivel Krisztust keresztre feszítették."

A létező művészetek közül a legtechnokratább a fényképezés. Nemcsak azért, mert a fotósok alapvető eszköze egy technikai vívmány, amely folyton fejlődik, és az egész tevékenység a különböző gépek, tartozékok és az ezekhez köthető elvek köré épül, hanem azért is, mert a fotóművészet elsősorban mégis a technikával kezdődik és végződik, az esztétikai megfontolások legtöbbször elő sem kerülnek, jóllehet gépet sem kellene a kezünkbe venni az esztétikai háttér megismerése nélkül. A fotó számunkra arról szól, hogy valami a képen érdekes, leképezi számunkra a valóságot, a fogyasztás része, a jelentéktelen témák egyenjogúságának megteremtője. A fotó valami, ami múlttá teszi a képen látható dolgot az exponálás pillanatában, és minél régebbi egy kép, az értéke annál nagyobb számunkra, vagyis idővel szinte minden fotó megdicsőül.

Másolat vagy eredeti?

Úgy sejteném, legalább még gyerekként mindenkivel előfordult, hogy azon gondolkodott, esetleg remélte, valahol a Földön van még egy éppolyan ember, mint saját maga. Aki véletlenül pont így néz ki, hiszen miért is ne lehetne a testrészek, az arcberendezés kiosztásában két egyforma a nagy számok törvénye alapján? Később elfogadjuk, hogy mindez sokkal bonyolultabb ennél, a génállomány elég komplikált ahhoz, hogy abszolút hasonlóság ne jöhessen létre, nem beszélve a körülményekről, amikben soványak vagy kövérek, rövid vagy hosszú hajúak, esetleg ragyásak, leégett bőrűek stb. leszünk. Elképzelhető, hogy vannak emberek, akik viszont sosem gondolkodtak ezen, tudatuk realitása nem is kaphatna nagyobb pofont, mintha kiderül, a hasonmás mégis létezik - a másolat vagy a valódi, eddig ismeretlen eredeti? Egy ilyen emberről szól José Saramago Az embermás című regénye.

2010 best

Visszatekintettem nem csak az egész 2010-es év olvasmányait (már aminek hagytam lenyomatát, és eszembe is jutott), de megnéztem a 2009 végi fogadalmi listát is, mit is akartam elolvasni a következő, most már elmúlt évben. Nos, egyetlen könyvet sikerült arról a listáról, úgyhogy ez is csak azt bizonyítja, hogy nincsenek örök érvényű, fontosságú könyvek az életemben. Azért a 2010-es lista szebb lett, mint a 2009-es.

Potter 1.

Filmekre már régen rácuppantam, és biztos voltam benne, hogy ezt igazán eredetiben, angolul érdemes olvasni, és így is van. Az első rész elolvasása közben megnéztem újra a filmet - így sem okozott csalódást, bár így rájöttem, hogy számos olyan húzás volt a forgatókönyvben, ami logikai bukfenceket okozhatott volna, ha bárkit zavartak volna ezek az apróságok.

Mágikus irrealizmus

Megint ott vagyok, hogy mire nyújtanék valami reflektet, már vannak ezer mások, akik már minden fontosat, lényegeset elmondtak a műről, és mégsem hagyhatom ki, mert A madárevővel újabb olvasó-fejlődéstörténeti korszakhoz értem, és számos korábbi homályos vonzódást meg tudok magyarázni, ami a déli földrész felé húz.