2011. március 24., csütörtök

nemnövekedés nemparadigma

Eredetileg az volt a célom, hogy megismerjek ma este egy új paradigmát, beleszeressek, akár utolsó filléreim adományozásával megszerezzem a róla szóló könyvet, és népszerűsíteni kezdjem, mint világnézetemmel harmonizáló, a világmegváltás végső megoldásaként szolgáló nemnövekedés elméletet. Ebből a mondatból valószínűleg már kitűnik, mintha mégsem így történt volna. Serge Latouche kecsegtető előadása és a követő vita inkább a szokásos, derosszavilág nyöszörgésig ért el.

A március 24-én este hat órára meghirdetett könyvbemutatóra mind megteltek a széksorok a Gödörben, és még a közönségtér szélein is álldogáltak sört vagy fényképezőgépet szorongató emberek, esetleg a mosdótól a kinti asztalokig tartó úton megtorpanó csodálkozó arcok. Az emberek igencsak kíváncsiak voltak, mit tudhat az az új paradigma, ami megmenti majd a világot. Latouche ugyanis nem kevesebbet ígért, mint azt, hogy a paradigma-együttes, az egyes területekre érvényes ügyek mátrixának alkalmazása lehet az ellenpont arra a rendkívül pesszimista woody alleni jövőképre, miszerint két lehetőségünk van: kipusztulunk, vagy a világ olyan unalmas lesz, hogy nem lesz érdemes benne élni.

A hallgatóság érezhetően várta, hogy Serge Latouche bevezesse őket az új paradigmába, ám a professzor rögtön azzal kezdte, nem szeretne túl sokat elmondani a könyvről, hiszen akkor lehet, hogy nem vesszük meg. Persze túl keveset sem szeretne mondani, hogy esetleg ne legyünk kíváncsiak. Mindazután, hogy egész előadása a fogyasztói társadalomba tartozó ember magatartásáról szólt, illetve a mértékletesség volt a fő üzenet, a fogyasztás visszafogása, igencsak megdöbbentő, hogy ilyen megélhetési előadásnak lehettünk fültanúi. Személy szerint arra számítottam, hogy az előadáson elhangzik majd, hogy hol, milyen weboldalon lehet röpke regisztráció után letölteni Latouche könyvét franciául és magyarul, esetleg adakozni. Nézegesse mindenki otthon pdf-ben, hiszen úgy nem csak pénzt, de papírt is spórolunk, ráadásul sokkal könnyebben terjeszthető az ige. Mivel semmit nem lehetett találni a könyvről a neten, eleinte feltételeztem, hogy így lesz, de sajnos ehelyett a könyvet a pódium mögötti asztalon 2500 forintért lehetett megkapni a Savaria Press nyomásában. Ráadásul a professzor tudománya mögött nem állt az előadás alapján az az ökonometriai alátámasztottság, az a logikai végiggondolás, amit vártam, megmaradt a túl sokat fogyasztunk, elromlott a világ, 2050-re lesz vége mindennek címszavakban. Ez pedig édeskevés ahhoz, hogy komoly embereket meggyőzzünk, pláne közgazdászokat, akik a célközönség lennének.

Meggyőződésem, hogy a jelenlegi kapitalista rendszer azért terjedt el világszerte, mert nincs jobb kidolgozott és működőképes gazdasági modell. Elindultunk valahonnan, kijöttünk a feudalizmusból, volt kommunizmus, ezeket szokták említeni, aztán azt, hogy kapitalizmus - persze viszonylagos árnyalatokkal, mert mégsem beszélhetünk teljesen ugyanarról a kapitalizmusról a volt szovjet országokban, vagy akár nálunk, mint ami a nyugati demokráciákban van. Nagyon nehéz egy paradigmát védeni egy egész konkrét, számításokkal alátámasztott rendszerrel szemben. A GDP-növekedést jól vagy rosszul, de mérik, hatásait, összefüggéseit mérik. Kiállni egy ötlettel lehet ellene, de előbb-utóbb hasonló számításokkal kell előállni, hogy komoly legyen. Nem tudok róla, hogy a nemnövekedés típusú elveket vallók ilyet megtettek volna. Vitaképes közgazdász minden esetben képes elhajtani egy ilyen meggyőzési próbálkozást. Ne legyen növekedés? Na jó, és mi lesz a gyarapodó népességgel? Mi lesz a felzárkózó országokkal? Mondhatjuk-e a Földön bárkinek, hogy neki már nem engedjük meg annak lehetőségét, hogy olyan fejlett jóléti társadalomban éljen, mint nyugaton? Konkrétan mennyi lenne az a GDP-növekedés az egyes országokban, vagy stagnálás vagy csökkenés, ami egészséges lenne? Ehhez milyen mértékű export és import a megengedett, mit és hogyan termesszünk, és főképpen hol?

Mindehhez képest jobban tetszett Pogátsa Zoltán, az egyik vitapartner hozzászólása, amiben vitatkozott a francia profnak azzal a véleményével, ami a francia társadalomfilozófiai elgondolásokban amúgy is népszerű, hogy az utóbbi nemzedékek egész egyszerűen "elromlottak". Túlmenően az esztétikai nézőpontokon, vitatható Bunuel azon látásmódja, amit például a Burzsoázia diszkrét bája c. filmben közvetít, miszerint az emberek természeti lényükből kifordulva csak a hedonizmusnak élnek és a társadalom kirakati szerepeinek. Pogátsa szerint nem romlott el senki, az emberek ugyanúgy szeretnek szeretni, élni, nyugodtan élni, kevesebbet fogyasztani, de nincs meg rá a lehetőségük, mert a mai gazdasági struktúra nem nagyon mutat kapukat, ahol ki lehetne ebből lépni. A helyzetet már többen (pl. Baran-Sweezy vagy Korten) bemutatták, úgyhogy tényleg elegendő volt felvázolni, mi az, ami a kapitalizmussal nagyon megváltozott. Az, hogy az USA-ban létrejött nagy cégek a globalizációval kiterjeszkedtek a világban, és az Adam Smith-féle tökéletes verseny kapitalizmusa alapjaiban megváltozott. Smith világában mindent ledominál az árverseny, de akkoriban valóban olyan kicsi cégek működtek, annyira nem volt márka és reklám, hogy valóban az ár volt az egyik legnagyobb marketingfegyver. Amikor nagy cégek kezdik leuralni a terepet, kísértetiesen hasonló árak kezdenek megjelenni a piacon. Az árverseny csak látszólagos, a játékelmélet szabályai szerint a cégek alig mozdulnak el egymástól. Amiben versenyeznek az a termékspecifikáció. Ki jön ki hamarabb a jobb és csúcsszuperebb, és még jobb és még tökéletesebb, a még kisebb vagy még vékonyabb, a színesebb vagy menőbb akármilyen cuccal. A gyerekek, akikre rázúdul a rengeteg reklám, de a felnőttek is egy-egy márka rabjai, mindez identitásmeghatározóvá válik. A társadalom pedig arra rendezkedik be, hogy a felvett identitás alapján kategorizálja az egyes stílusú embereket. Budapesten ezt nagyon jól látni. Hogy mennyire egyformák voltak a darkosok, az emosok, a rasztások, a plázacicák stb..

A multik elleni harcnak mégsem látom értelmét, mert ezeknek igen erős érdekérvényesítő képességük van, és ha tetszik, ha nem, a mai Magyarországon sokkal jobb lehet anyagilag és stabilitásérzetre egy multinál dolgozni. Sokkal több értelme van, valami mást csinálni, például nem engedni elsorvadni a civil szerveződéseket, közösen építeni hasznos közösségeket, önkéntes munkát vállalni, lelkesedni... ezek tudják megölni a mindent a megszerezhető pénzre felhúzó értékrendet.

A másik dolog, amiért úgy gondolom, hogy a világrend ellen másként kell harcolni az az, hogy az egyik legalapvetőbb dolog a mai közigazgatási, társadalmi berendezkedésünkben lassan értelmét veszti, és ez a politika. A nyugat-európai országokban, a nyugati politika fellegvárában szinte értelmét vesztette minden ideológiai különbség vagy vita. Azzal együtt, hogy létrejött az Európai Unió az egyes országok meghatározott értékrendeket vettek magukra, vagy kötelezték el magukat. Így a demokrácia és a piacgazdaság kiépítése mellett. Mivel épp a nemfogyasztás, a nemnövekedés olyan nézetek, amik ezekkel nem feltétlenül férnek meg, úgy hiszem, a jelenlegi értékválasztás mellett ezek nem fognak igazán teret nyerni. Egyetlen politikus sem fog kampányon kívül ténylegesen szembemenni ezzel az értékrenddel, ahová az országa és saját érdeke köti, hogy részt kell venni ebben a nagy közös játszmában. Ideológiai választás az lenne, ha értékrendet is választanánk, hiszen olyan léptékű forradalmi változásokat, amiket az új kihívások követelnek nem biztos, hogy ebben az értékrendben meg tudnánk valósítani.

Nos, ezek jutottak eszembe a mai előadás kapcsán, és még sok más mellékgondolat. Elgondolkodtató, miként lehetne továbbvinni és kibontani, valóban hasznossá tenni őket.

3 megjegyzés:

  1. Szerencsére nem voltam ott, a könyv szerintem jó, és válaszok is vannak a felmerült kérdéseidre.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Jó, hogy hallottál a nemnövekedésről, a Latouche-estről, és mégjobb, hogy elmentél - ahogy én is tettem. Az előadás kb. olyan volt, amilyennek leírtad. Ám néhány dolgot szeretnék hozzáfűzni a bejegyzésedhez.
    Az elvárásaidat, hogy úgy mentél oda, azt várva, hogy egy órás előadás megváltja a világodat, instant, 3 az 1-ben, sajnos, a legtöbb világmegváltó gondolat nem váltotta volna valóra. Próbálnád meg 1 órában a katolicizmust, a neoklasszicista közgazdaságtant vagy csak a genetika alapvetéseit hallgatni - nem keresztelkednél meg stb...
    Persze, értem, hogy mire gondoltál, hisz írtad is: beharangozónak gyenge volt az előadás - elfogadom.
    Azt írod, "bevezetni a hallgatóságot egy új paradigmába", illetve később, hogy a nemnövekedés-hívek nem tudják alátámasztani az érveiket számításokkal. Pont ez egy paradigma definíciója: hogy a jelenlegi paradigmában (értsd: neoliberális közgazdaságtan) nem értelmezhető. (Gondolj Einstein relativitás-elméleteire, amit a korban nemhogy nem tudtak értelmezni, de bizonyítani sem, egyes tételeit csak a közelmúltban voltak képesek bizonyítani a fizikusok.) Márpedig a GDP, egy olyan sarokszám, ami a növekedést, a termelés növekedését méri. A nemnövekedés-hívek nem mondanak mást, mint amit a közgazdaságtan már 200 éve tud, csak számításainál nem veszi figyelembe: hogy a világunk véges, ergo nincs végtelen növekedés. Hogy szembeállítsam a két paradigmát: az új, neoliberális közgazdasági elméletek egyre többet számolnak a világot ért szennyezéssel, pl. GEP-vel, hogy mérhetővé tegyék a puszítást, amit az emberi tevékenység okoz. Ezzel szemben a nemnövekedés-pártiak azt mondják, sajnáljuk, de nem tudjuk mérni ezt a puszítást, nem számszerűsítHETŐ. Többek közt ezért nincsenek számítások (még) a degrowth-elméletek között. Írtam, hogy nagy különbség, hogy a közgazdászok tudják, hogy a világ véges, de nem foglalkoznak vele: nézd az arany árát. Az arany mennyisége az egyik legpontosabban feltérképezett nyersanyag a világon, pontosan tudjuk, mennyi, hol, milyen bányákban, milyen kitermelés mellett létezik. És persze, mert a növekedésben hiszünk,hozzászámítunk egy adag még fel nem fedezett lelőhelyet. Oké, rendben. Ennek megfelelően az arany ára, a kitermelés növekedésével, így a ki nem bányászott arany mennyiségének csökkenésével arányosan nő: minél kevesebb van belőle, annál többe kerül. (Mint egy 1900-ból való 30 filléres postai bélyeg. Akkoriban 30 fillért ért, ma inflálva mondjuk érne 200 forintot. Ha azonban az összes példány megsemmisült a háborúkban stb, vajon mennyit érne ez a bélyegritkaság?) Namármost, ahogy közeledünk a nyersanyagkészletek végéhez, úgy nő az "ára" is, amit a növekedéssel egy idő után hiába próbálunk meg kifizetni: ha nincs, akkor dolgozhat érte egy hadseregnyi robot is, egyszerűen nem lesz több. Márpedig a Földön rengeteg ilyen nyersanyag fogyóban, köszönhetően a növekedésre alapuló "termeljünk többet, fogyasszunk többet, költsünk többet, kaszáljunk többet" circus vitiousban, aminek egyszer vége lesz. Hamar.
    Beszélgetnék szívesen a multikról is, meg a politikáról is, de sajnos mennem kell.

    Üdv: egy növekedés-ellenző
    Ui. ha esetleg olvasod, és még mindig nyitott vagy és nem adtad fel a reményt a nemnövekedés kapcsán - csatlakozz facebookon (facebook/nemnovekedes) és többet megtudhatsz az elméletekről.
    ui ui: Latouche-elmélete az egyik legsarkosabb, nem minden nemnövekedés-párti ennyire fantaszta ám! :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves kekeckecc,
    először is köszönöm, hogy írtál. Szerettem volna megnézni, hogy miket írsz még, de látom, egészen friss a nicked.
    Előrebocsátom, hogy nem vagyok növekedéshívő, talán már a bejegyzés első mondatából kiderült, hogy nagyon érdekelnek az ilyen alternatív paradigmák, és az egész posztból az is kiderülhetett, hogy nem örülök annak, hogy az ilyen előadások nem valami meggyőzőek.
    Már régóta foglalkozom ezzel, a növekedés költségeire szükségtelen így figyelmeztetned. Olvastam már jó könyvet is a témában, írtam is róla:
    http://konyvjelzoo.blogspot.com/2011/07/utolso-kiserlet.html

    Az a gond azzal, hogy az új nézetek hirdetői a "derosszlettavilág" és "túlfogyasztás" jelszavait ütik csak, hogy nem győzik meg a közgazdászokat, nem győzik meg a döntéshozókat, nincs benne olyan kézzelfogható eredmény, így teljes joggal feltehetik a kérdést: na jó, de akkor mit csináljunk? Tény, hogy a most zajló folyamatokat nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megállítani. Mit lehet akkor tehát tenni, hogy minél inkább fékezzük? Amíg csak nagyon általánosan beszélünk, addig az elméletek szintjén marad minden, és az emberek még mindig nem tudják, miért kell szelektíven gyűjteni a szemetet, addig még mindig nem tiltják be a szórólapokat, a felesleges papírhasználatot, addig nem kezdünk ezirányba gondolkodni. Az egyik "mániám" például, hogy sokkal kevesebbet kellene dolgoznunk, óraszámban, és erre vannak is kutatások. Persze ehhez is nagy szemléletváltás kellene, főleg a politikai döntéshozók oldalán, hogy támogatott legyen a részmunkaidő, és ne azzal járjon, hogy akkor nem lehet megélni. Érdekes még számomra a permakultúra, bár az jelenleg elég apróság a nagy egészhez képest.

    No, szóval ne hidd, hogy nem gondolkodom ezeken. De az ilyen elméletieskedésen szerintem már túl kéne lennünk, és igazából nagyon nem szimpi a Latouche-féle hozzáállás, ami ahogy írtam, inkább megélhetési heccnek tűnt ahelyett, hogy bárkit megszólított volna.

    VálaszTörlés