2019. október 27., vasárnap

Egy magyar Svájcban franciául svédre


Képtalálat a következőre: „analfabeten”

Jöttem írni a második könyvről, amit svédül kiolvastam, s látom, hogy egyszer már nekiálltam írni róla itt a blogon. Pontosabban arról, amikor felfedeztem magamnak ezt a magyar szerzőt az itteni újságból. Az egyik legnépszerűbb svéd napilap kultúra rovatában jelent meg pár sor egy könyv újrafordításáról, ami idén jelent meg. A könyv pedig Kristóf Ágota Trilógiája.

Nem ezt a könyvet olvastam végül, hanem egy másik rövidebbet, az önéletrajzi Az analfabétát.

Agota Kristof 21 évesen, 1956-ban disszidált, családjával először Ausztriába szökött, majd onnan Svájcban kötött ki. Az 50 oldalas Analfabeten-ben (amit a Trilógiával együtt adtak ki újra Svédországban) mesél a gyerekkoráról, az átszökésről, majd a mindennapi életről, honvágyról, majd arról, hogyan lett író. Franciául írt, bár úgy érezte, hogy sosem tanult meg rendesen franciául. Viszont így számomra mindegy, hogy svédül vagy magyarul olvasom-e, mindkettő fordítás. Így mivel ez kéznél van, a svédet olvastam el, s tervezem a Trilógiát is. Az Analfabétából egy intelligens, nem könnyen kezelhető lányt ismerünk meg, aki unatkozik a családi élet mindennapjaiban és szeretethiányos. Jönnek a negyvenes majd szörnyű ötvenes évek. A disszidálás után egy felnőtt, nehezen kezelhető, szinte dühösen szomorú embert ismerünk meg, aki számára ingerszegény a szörnyen gyönyörű Svájc, hamarosan csalódottá is válik, hogy a huszonkevésévesen elképzelt helyett szürke hétköznapokat kapott, s nagy árat fizetett érte: a családi kötelékeket, a kultúrát, a nyelvet. Az anyanyelvet, ami hanyatlik az új nyelv térfoglalása alatt.

A könyv első fele, a disszidálásig sokkal poetikusabb, ez egy érleltebb emlék, a második fele magyarázósabb, kevésbé irodalmi. Az első fele viszont kedvet adott ahhoz, hogy olvassam el legalább a Trilógia első részét, A nagy füzetet (Den stora skrivboken). Az Analfabeten első felében alkalmazott írói hang ugyanis elég gyorsan barátommá lett, úgyhogy talán ad elég motivációt a szótárazáshoz.

2019. október 26., szombat

Bröderna Lejonhjärta

Az aktív svéd nyelvtanulásom kimerül abban, hogy olvasok (cikkeket, könyvet), nézek sorozatokat svédül és hallgatom a kollégáimat svédül beszélni. Elég jól működik, legalábbis már elég sokat megértek, és ez olyan csodaérzés, mert emlékszem, hogy egy éve még mennyire elveszettnek éreztem magam, amikor az oviban a kezembe nyomtak néhány oldal sűrűn telegépelt svéd szöveget.

Bröderna Lejonhjärta i gruppen Böcker / 6-9 år hos Astrid Lindgrens Värld (9789129688313)Az első regény, amit kiolvastam egy ifjúsági regény a svédek egyik híres írójától, Astrid Lindgrentől. Nem ismeretlen Magyarországon sem, például Harisnyás Pippiről szerintem elég sokan hallottak már. Astrid Lindgren világában a gyerekek a felnőtt világ főszereplői, erős karakterek, akik a gyermeki látásmód által változtatják meg a környezetüket. Én egy olyan könyvét olvastam, ami kevésbé ismert talán, bár itt teljes mértékben része az Astrid Lindgreni mesevilágnak. A gyerekmúzeumban egy egész mesevonat megy végig ezen a világon, és a történet erős derekát képezi ez a nem könnyű történet a két fiúról.

A címe Bröderna Lejonhjärta, azaz Oroszlánszív Fivérek (szerintem ez a jó fordítás, a Lejonhjärta ugyanis név).
A történet szinte azzal kezdődik, hogy a testvérek meghalnak. A kisebb testvér betegsége miatt, a nagyobb tűzvészben, mikor a kisebbet menti. Onnantól kezdve az egész Nangijalában, a másvilágon játszódik. Hiába ígérte az idősebb fivér, Nangijalában sem csak csupa öröm az élet, mert az emberek ott is emberek, hatalomvággyal, félelmekkel... még a halál után is.

A történetet a kisebbik fivér szemén keresztül nézzük végig, aki a másvilágon megszabadul ugyan betegségétől, de a félelmeitől nem, s az biztos, hogy Astrid Lindgren mesterien megteremtette a kisebb testvér hangját. Ez még ennyi svéd nyelvtudással is átjött. Más kérdés, hogy rokonszenves-e ez a - szerintem annak szánt - személyiség, miközben ez erősen meghatározza az egész könyvet. A mesében azonban megvan minden, a különböző karakterek, a jó és a rossz világ, küzdelem a sárkány ellen, a jók segítsége, a kötődés ereje, hogy a halál után minden másképp van és mégse, s mindez elég-e ahhoz, hogy a gonosz hatalomvágyát legyőzzék. A végén egy, talán felnőtt felolvasóknak szánt, különös csavarral zárul.

Nem bírt egyébként nem eszembe jutni Lindgrenről Szabó Magda, pontosabban a Tündér Lala. Számomra a Tündér Lala az elbeszélői hanggal sokkal élettelibb világot teremtett, amit jobban "láttam" magam körül, miközben olvastam.

A Bröderna Lejonhjärta egy sötét, északi történet, Lindgren egyébként 1973-ban írta, úgyhogy ez nem az a régi éra, amit érezni véltem a könyben (kemény nordic élet a szegénysoron). Ebben az északiságban főleg még az '50-es évekig létrejöttek egyebek között olyan furcsa mesevilágok, mint a Mumin. Kis mumin az anyukájával egyedül bandukol a hóviharban, jóformán halálra fagytak már, az apuka meg lelécelt valahova, elutazott, s azóta se látták, s miután valami halálon túli mezőcskének tűnő helyen megpihentek (ahol tej folyik a patakban, cukorkák lógnak a fákon, meg mintha minden felhőből volna), összeszednek egy másik magányos lényt, akivel a gyerekmumin összebarátkozik, találnak egy üres házat, s abba beköltözik a csöves, csonka mumincsalád. Hát ilyen üde felállással indít a mai napság is legnépszerűbb finn mesevilág.

A Bröderna ihletforrása egyébként egy 1800-as évek végéből való sírkő volt. Amikor Lindgren meglátta a síron a feliratot a két kisfiúról, akik igen fiatalon haltak meg, s testvérek voltak, tudta, hogy kell legyen róluk egy mese... s lett. Egészen különleges, hogy Astrid Lindgren a testvéri szeretetet átvitte a halálon túlra, és ott teremtett nekik világot. Akár az álomban, a halál után is minden lehetséges, bármilyen is volt az élet azelőtt.

2019. május 1., szerda

A bennem élő madár oda repül, ahova akar

Talán ez az első svéd könyv, amit az elejétől a végéig elolvastam, igaz kevés szöveg van benne. Verses vagy naplóbejegyzés hangulatú szöveg gyönyörű vízfesték képekkel illusztrálva egy festőnő emlékének.


A borítója fogott meg, a csodás könyvtárban (errefelé fantasztikus kínálattal bírnak a könyvtárak) az ifjúsági könyvek között szerepelt. A főhős Berta Hansson (1910-1994), az ő élete, naplója és levelezése adta a muníciót a huszadik század eleji svéd paraszti sors ábrázolásához. Hasonló a közép-európai parasztsághoz, de valahogy nem a vadság, hanem a szigorú rend uralta. A kis Berta pedig szabadulni akart.


Az elsődleges szabadulóutat pedig a művészet jelentette, na meg az életstílus adta közeli természet. Sara Lundberg elég ügyesen hozza Berta Hansson stílusát és a témáit.


És aztán ott van a művészet, mint varázslat, ami esetleg megmentheti a beteg anyát. A sok-sok kép, ami beviszi a térbe az életet.


Az ilyen képeket kiraknám a falra.