csendben, mint a kövek

"Betűk, majd a betűkből szavak, aztán ezekből a szavakból rövid mondatok, aztán van néhány hosszabb mondat, és végül nagyon hosszú mondatok, mindez 35 éve. Szépség a nyelvben, móka a pokolban - válaszolta Krasznahorkai a Guardian Hogyan definiálná a saját munkáját azok számára, akiknek nem ismerős kérdésére. Melyik mű elolvasását ajánlaná először az életművéből annak, aki még csak most ismerkedik önnel - hangzott a következő kérdés, de Krasznahorkai egy saját kötetet sem nevezett meg, helyette azt javasolta a könyveit még nem olvasónak, hogy menjen ki a szabadba, üljön le mondjuk egy patak partjára, és ne csináljon semmit, ne gondoljon semmire, csak üljön ott csendben, mint a kövek. Ha így tesz, végül találkozik majd valakivel, aki olvasta a könyveit."

http://konyves.blog.hu/2015/05/14/krasznahorkai_megtanitja_az_anglokat_a_vezetekneve_kiejtesere

Évzáró helyett

Mindig nagyszerű értelmes embert hallgatni, pláne szilveszterkor. A másik két részt is érdemes, de ez áll legközelebb a blog irodalmi csapásirányához, talán. Plusz még annyi, hogy ha már nagyság, szerintem Krasznahorkai az, és ezt lehet, hogy előbb felfedezik Németországban és az USA-ban, mint itthon. Ropni biztos nem fogja rá itthon a nép, a nagyságnak inkább utólag szeretünk örülni, amikor már nincs köztünk, nem él, hanem egy visszasiránkozható történelem.



Ez van most ahelyett, hogy úgy tűnik, nincs kedvem 2012-es olvasmányösszegzőt írni.

A szegénység kultúra

Krasznahorkai László Edinburgh-ban a Sátántangó friss angol fordításáról beszélt nyár végén.

"Az író a legnagyobb veszteségnek „a szegénység kultúrájának elvesztését” nevezte, annak a képességnek az elveszítését, amikor szegényként „gyönyörű dalokat” vagyunk képesek énekelni. Mostanság azonban mindenki csak egyre vágyik, hogy gazdag legyen, „de emberek, tényleg csak egy álmunk van”, teszi fel a kérdést az író, tényleg csak mindenkinek az az egy célja van, hogy több pénze legyen?"

Igen, ez most ennyi. A szegénység kultúra, pont ez az, ami itt, ahol most vagyok, foglalkoztat, hogy ez miért nincs, pedig a nem is olyan régi történelemben átlagban jóval szegényebbek voltak az emberek.

2008 szeptemberének végén vagy október elején láttam a filmet, és azóta sem bírtam elolvasni, kicsit el kellett felejtenem hozzá a képeket. Nem mondanám, hogy most már elfelejtettem. De vajon hogy tud a metróaluljáróban az elektromosság úgy zúgni, pont úgy, mint a távoli harangok a Sátántangó elején?

Ahol az ösztönlény és a felettes én találkozik

Az ősz kedvez a befogadásnak, befelé fordulás, a nyár ezerszínű rothadásba bomló virágainak néma csodálata meleg takarók alól, forró teákkal felmelegítve, kevesebb meztelenkedés, több bezárkózás. És akkor kijön Krasznahorkai új könyve, ami végre szakít az utóbbi kiadványok alkotói agóniájával, és új inspirációtól fűtve valami egészen másra használja képességeit, mint eddig tette.

János bácsi testét kukacok eszik (Krasznahorkai: Az ellenállás melankóliája)

Tényleg így történt végül, meghagytam az utolsó 15-20 oldalt, és csak tegnap olvastam ki Krasznahorkai Az ellenállás melankóliája c. könyvét, aztán alig 10 perces szünet múltán megnyomtam a play gombot a videólejátszón, és jöhetett a majdnem két és fél órás filmadaptáció, a Werkmeister harmóniák.

Krasznahorkai: Rombolás és bánat az ég alatt

WU: Az üres felületen van a lényeg. Helyet hagy a gondolatnak. A klasszikus kínai költészet és a klasszikus kínai festészet is kevés szóval, illetve kevés tussal dolgozott. Li Bai, ha írt valamit, azt mindig csak néhány vonással, néhány szóval tette, mert tudta, hogy amit nem ír le, az adja a jelentés monumentális erejét. Az üres tér jelentőségét nagyon nehéz megérteni annak, aki Nyugatról jön. Az Önök fogalma a valamiről, gyökeresen eltér attól, amit mi értünk rajta. S Önöknél következésképpen nem létezik az ürességnek az a rendkívül gazdag jelentése, mint nálunk. Nem létezik, tehát nem is hasonlítható össze semmivel. Nincs hely Önben, hogy megértse, mi az üres. És a kínai művészet lényege ez az üres.