2011. április 9., szombat

Civilizáció utáni történetek

Egészen véletlen, hogy a Titanic filmfesztivál programjában épp egy olyan filmet szúrtam ki, amelynek alaptémája nagyban összecseng a legutóbbi könyvével, amit olvastam. A Száz reggel című ír film McCarthy The Roadja után igen gyenge elgondolás volt. Az biztos, hogy ezek a dolgok mostanában meg fognak találni, mivel a szabad perceimben ez a téma foglalkoztat ,még ha nem is pont így.

Az út nagyjából azt a világot festi le a nagy világégést követő kb. 7. évben, ahogy azt én is elképzelem, azért az a tétel nem változtat a világlátásomon, hogy az írónak hatalma van, világot teremt. Nagyjából ilyen sötéten látom én is a dolgokat. Az emberek jó része a civilizáció leköszönte után az önfenntartás szintjére süllyed, pszichológiai terminológiával mondhatjuk úgy is, hogy a maslowi piramis legaljára kerül, amikor egyetlen célja a létfenntartás, és ilyen szempontból az ember rosszabb, mint az állatok többsége, azt ugyanis már tudjuk, hogy ezen a szinten könnyen csúszik kannibalizmusba. Az emberben mégis az a nagyszerű, hogy ott vannak közte a "jók, akik viszik a tüzet", és ezek közé a jók közé tartozik Az út két főszereplője is. A könyv brutális, néha rettegni kell tőle, és ha jó dolgok történnek csak még jobban kell félni, hogy majd épp akkor üt be valami váratlan, minden eddiginél borzasztóbb dolog. Szembesülünk azzal is, hogy egy elpusztult világban minden elpusztul. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minden katasztrófa távoli, amíg velünk meg nem történik épp, és cseppet sem vagyunk felkészülve arra, ami ránk vár: hogy egy katasztrófa mindent elvehet. Nincs többé termelés és nincs export, de nem is lenne hol termelni egy szénné égett világban. Nincs távkommunikáció, az emberek elszigetelté válnak, csak arról tudnak, ami épp körülöttük van.

Az út nagy tanulsága számomra nem az, mint a Száz reggel rendezője számára, aki a Titanicos saját filmbemutatója utáni beszélgetésen azt mondta, Az út az ártatlanság védelméről szól és arról, hogy gonosz a világ. Ezzel mintegy kritizálta is a filmet, holott épp az ő filmjében volt kevesebb emberi jóérzés, szerintem. Szóval a tanulság számomra az volt, hogy ha elveszítesz mindent, a munkád, a hobbid, az életed erre az önfenntartó létre kerül, akkor ezt igazán egyetlen dologért érdemes csinálni, és ez a közösség. Önmagadért nincs minek küzdeni egy olyan világban, ahol nem vár rád semmi jó, nem fogsz olvasni, zenét hallgatni, netezni, kocsmázni többé, nem fogod a kedvenc péksütidet enni munkába menet és nem főzöl magadnak zabkását, nem csipegeted többet a bonsai ágait, egyszóval a teljesnek nevezett civilizált életet nem fogod visszakapni, és így igazán nincs értelme törni magad. Kivéve, ha nem vagy egyedül. A közösségben ugyanis mégis ott van az önfenntartáson túli következő lépcsőfok: a közösség biztonsága, majd a még következő, a tartozni valakihez érzése. Ezek jönnek közvetlenül a fiziológiai szükségletek kielégítése után. Az ember meg ahhoz túl tudatos, hogy leajlasodás nélkül elég legyen neki az első szint, ez ugyanis nem lehet az élet értelme a fejlett ember számára.

Ilyen szempontból az egész fenntarthatóság kérdése számomra azzal teljesedett ki: a közösségnek együtt milyen szerepe van, illetve, hogy nem elvonulni kell, hanem proaktívan tenni. (és majd hamarosan megnézem Az utat filmen is)

A Száz reggel ugyanarról az alapról indult, csak itt látszólag nem történt semmi, vagyis a környezeten semmi nem látszódik meg, de a négy szereplő beszorul a víkendházba, kommunikáció nincs, az élelem fogy, pláne ha még lopnak is belőle a faluból, ahol ugyancsak egyre rosszabb a helyzet. Mentális és morális következményekről akart szólni a film, csak épp hiányzott belőle az a fantázia, ami hihetővé teszi az egész sztorit.Ez sokkal inkább tűnt úgy, mintha a szereplők egy hétvégére ragadtak volna ott, mert kifogyott a benzin, hiszen igazán durva konfliktusok nincsenek, az éhezés nem látszik rajtuk, a külsejük nem romlik le, és nem lesznek találékonyabbak az új helyzetben (az egyik nő kötöget, a másik olvas, az egyik pasi folyton cigizik), és ahelyett, hogy megpróbálnának bármit, sokat alszanak, legalábbis sok az ilyen kép a filmben. Az ilyen kisközösségben az sem valószínű, hogy puskával mennek egymásra az emberek, valószínűbb, hogy kialakul egyfajta segítségnyújtás, hiszen egy idő után nem tudnak kitől elvenni, ahhoz túl kicsi egy ilyen falu. Persze lehet, hogy van a világnak olyan pontja, ahol ilyen lenne a civilizáció utáni helyzet, de biztos, hogy nem sokáig, 100 napig sem ezzel a 6,5 milliárd emberrel a bolygó hátán együtt utazva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése