Sjón: Skuggabaldur

Miután említés szintjén írtam csak le, hogy idén A Létet is olvastam, és igazából nem is tudtam volna róla valami nagyobbat írni, egyrészt mert nem vagyok hozzá elég nagy, másrészt kellene még egyszer, harmadszor, mert már nem elég jól emlékszem, és erre mentségem is van, igen vizsgaidőszak, de épp ezért megint felüvöltött a létezésért az olvasónapló, mert az a most következőnél is elkélne, mert első blikkre olyan helyes gondolataim voltak, mert most megint jön a száraz megemlékezés, hidegvérrel... A Skuggabaldur mondjuk ilyen, egy vésett jégtömb, amiről a hirtelen fényben leolvadnak a rovátkák, és csak az ősi matéria marad, ahogy az isten megteremtette ott, Izlandon. Nagyon lehet szeretni.

Elfogult vagyok, és ez most egy darabig így lesz. Két éve fedeztem fel magamnak egy izlandi zenészt, Mugisont, és azóta újabb kedvencekre tettem szert. A 300 ezer lakosú szigetországban nagyjából mindenki zenél gondolom, hogy ennyi fantasztikus zene ömlik ki belőlük (lásd: www.gogoyoko.com), emellett pedig már nem túl meglepő, hogy nem csak zenél mindenki, de ír is. Az számít ritkaságnak, ha valaki nem ír legalább naplót. Szóval nehéz lehet kitűnni. Gyanús, hogy ennyire tetszenek a dolgaik. A zenéjük globalizálódott, úgy érzem, teljesen beleillenek a skandináv-brit vonalba, nagyon minőségi és érzékeny minden, amit ilyen téren elkövetnek. Az irodalmukat egyelőre másként látom. Nem tartozik sehova, saját nyelve és eszközrendszere van, másként kell viszonyulni hozzá. Ott nem viccelnek azzal, hogy hisznek a trollokban és tündérmesékben. "Egy autópályát is úgy építettek meg, hogy kikerülje az elfotthonokat." Folkirodalom, csak épp nem a halott, hanem a még úgy ahogy élő forrásból.

Szikár mondatokból áll, és csak kevésszer merészkedünk a szereplők fejébe úgy igazán. Skuggabaldur. Szépen hangzik magyarul a macskaróka, de nekünk nem mondd semmit. Maradhatott volna skuggabaldur is, akkor megpróbálnánk előbb megfejteni, és nem csalódni amiatt, hogy nem a róka a főszereplő. Vagyis hát. Nem mondom el, hogy mi az a macskaróka, nem magyarázom el a sztorit, az nem az én stílusom, mármint a spoiler :) Annyit azért elmondok, hogy Sjón egy olyan korba, a 19. század végére visz minket, amikor Izlandon igen kemény élet volt, nem szépelgés, nem érzelgősködés, az életben maradás volt a lét, a könyvből pedig úgy tűnik, ezt az akkori emberek tökélyre vagy ha tetszik állati szintre tudták csiszolni. Csekély határ marad az állati ösztönökkel túlélő ember és a teljességgel állat között. Benne van a kor minden tudatlansága és a nyers spiritusz.

A macskarókát is azért fogom még sokszor elolvasni, hogy visszarángasson abba a világba, ahol a saját létezésem igazán fontos mozzanatai történnek. Helyrerakja a fontos-nem fontos kategóriákat, és meséltet, ebben a zsigeri létezésben benne van az életöröm is. Lehet, hogy azért fátyolosodik el a szemem mindentől, ami izlandi, mert ezt juttatja eszembe, hogy volt egyszer egy olyan ember, aki hajnalban kelt, hogy felkelő napot lásson, korán indult, hogy néptelen utcákon járjon, hangosan hallgatta a zenét a fülhallgatójában, hogy egy ritmusa összeolvadjon a kintiével, mozdulatlanul tudott ülni egy tóparton, amíg odaült vadászni a lábujja mellé a varangyos béka, és éjszaka szeretett legjobban alkotni, és mégsem volt fáradt. Mindezt.

Fotó: izland.blog.hu

A skuggabaldur összetett szó, skuggi árnyék, Baldur egy férfinév. Esetleg jó tudni, hogy Izlandon nincsenek a mi általunk ismert vezetéknevek. Hagyományosan az apa keresztnevéből képződik, például István fia Istvánsson vagy István lánya Istvándóttir. Egyben a népi hitben a skuggabaldur olyan lényt jelent, ami házi macska apától és róka anyától származik. Az emberre igen veszélyes tud lenni.