Pista bácsi csendesen szippantgatja a hosszúlépést, tűz a nap, egyedül van a kocsmában. Görbe háta arra kényszeríti, hogy a padlót nézze, úgy ül, alulról néz felfelé mereven, rágyújt egy cigarettára, ami olyan hosszú, mint az ő sovány feje. A kocsma rádiója harsányan szól, de Pista bácsi meg sem rezzen, az ő világában a lottónyeremények sem többek kiszáradt fűcsomóknál, elmegy mellettük. Az ízületeiből már kikopott a ritmusérzék, két kézzel kapaszkodik a hídon, a mederben nincs víz, de nagyot lehet bele esni, ezt már tudja. Leteszi a szatyrot, ehhez nem is igazán kell lehajolni, hajlott hátából kinyúló kezei majdnem a térdéig érnek. Csosszan egy lépést két kézzel marokra fogva a kizárólag bal oldalt lévő korlátot, aztán felveszi a szatyrot, és előrébb teszi egy lépéssel. A kocsmában most már zene szól, gyors és könnyű popzene, az egyetlen hangszóróból sugárzó mono hang a basszusoknál betorzul. Pista bácsi kiért az árok túlpartjára, közben lement néhány zeneszám. Újabb, hosszú cigarettát húz elő, de mielőtt meggyújtaná, előkotorja nadrágja zsebéből a kakukkos vekkert, mennyi percet számolt az ő tempójában az elmúlt két órahossza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése