Akkor a film. Az ok, amiért megnéztük a cseh-szlovák koprodukciós alkotást, az a készülő musical, aminek valami nagyon core alapja a film alapját is képező legenda. Bár mi nem hívjuk Báthory-nak, mert az alapon kívül nem áll szándékunkban hűnek lenne az eredeti történethez. Így igazán nem is kellett volna megnéznünk, ha el nem hírlik, hogy hasonló kicsengése lehet a forgatókönyvírók által az üres részekre bepászított kiegészítőknek, mint ahogy azt mi is gondoljuk. Úgyhogy január 21-én, az első, premier előtti vetítésen már ott is voltunk. Elfoglaltuk a mozitermet, nagyjából 6 embert érdekelt még rajtunk hármunkon kívül. Ez sejtet némi előítéletet a nézők részéről, ami azonban nem képez semmi alapot a film milyenségére nézve.
A film alapja a Báthory Erzsébet köré épült legenda, ugyanakkor a film kitömi a maga módján a fehér lyukakat, és “tudós” szemlélettel próbál magyarázatot adni az akkor történtekre. Azt hiszem mindenki ismeri a rettentő hiú nemeshölgy történetét, akit azzal fogtak perbe, hogy szűzlányokat ölet meg, hogy vérükben fürdve fiatal és szép maradjon. Elterjedt az is, hogy vámpír, ez vissza is köszön a filmben. Az első percekben a csejtei vár mai romjait láthatjuk légi felvételről, ami szerintem jó kezdés, majd szépen épülget vissza a vár, bent vagyunk, egy varjú berepül és elkap egy patkányt, majd a szemünk láttára elkezdi szétszedni, a patkány vére folyik a köveken, és megindul az idő visszafelé. Ez szerintem elég jó flash a kezdéshez. Sajnos a következő percekben máris csalódnunk kell. A vár, vagyis a kastély rekonstrukcióját akár én is rajzolhattam volna, semmi valószerű nem volt benne, sajnos sokszor akkor sem, mikor jelenet hátterét képezte. Aztán a tánc… kivillanó eredeti, rövid hajak, rápakolt, eltérő színű copfokkal, színházi jelmezjellegű ruhák… A sztori vonalával nincs különösebb baj, örülhetünk egy kis történelemadagnak, megpróbálják rekonstruálni a korabeli ízlést, stílust, bár egy “a kurva anyját” becsúszik.
Meglepően sok a magyarkodás, szlovák film ellenére, “Magyarországért!” felkiáltással vonulnak csatába, hajtják bárd alá fejüket az elítélt foglyok. Kár, hogy a csatajelenetek semmivel nem jobbak, mint a Honfoglalásban. Egy maroknyi paraszt totyog a dombokon artikulálatlan hanggal kísérve a cseppet sem képzett harcoshoz méltó fegyveres hadonászást.
És a sok mell. Társaim megjegyezték, hogy zavaró mennyiségű mellbimbót láthattunk a filmben. Például a “vérben” fürdő Erzsébetet csak egyféle pózban láthattuk a kádban (szenvedő arccal, lehunyt szemmel, mellek kint), mintha odaalvadt volna, akár a vér, míg a környezet némiképp mozog és változik.
Az egyes igazán tragikus jelenetekben, mint az, amikor Erzsébet tényleg megöli a kedvenc szolgálóját, halálra szurkálja ollóval Sárát, ez igazán szörnyű jelenet, ám sajnos megjelenik a filmben többször felbukkanó két véglény, akik egy szál ágyékkötőben, fehér koponyával a fejükön, furulyázva illegetik magukat, mint nevetséges kövér angyalok, pedig ez is rémlátomás volna, sokat gyötrik a grófnőt. Maga a főszereplőt játszó színész a legjobb, legértékelhetőbb eleme a filmnek. Ha ő nincs, az egész kritikán aluli lenne. Viszont ő mégis hiteles tud lenni, mindannak ellenére, ami körbeveszi a rendező (?) jóvoltából. Azért a kérdőjel, mert egyszerűen nem értem, hogy a stábból vagy azok közül, akik látták az elkészülés közben és után a filmet hogy nem kapcsoltak, hogy valami gáz van? Vegyük például a két szerzetest, akik macgyverként vetik magukat a feladatokba, görkorcsolyáznak, motoros síléccel kaptatnak fel a hegyre, fényképeznek (!) ésatöbbi. Azt sem értem, hogy Franco Nero miért olyan egyéniség, hogy ő kerül nagy magyarjaink szerepébe? Ahol általában szúrós tekintetén kívül nem nagyon nyújt mást. Itt éppen Mátyásként tündököl.
A film nem mellőzi a tipikus elcseszett, sablonszerű jeleneteket, ilyen a koporsó felett “megszerzem ezt a nőt” típusú, de mi tagadás, a film vége ugyancsak kellemesebb meglepetésként csavarint.
A legnagyobb költségvetéssel készült, magyar történelmet feldolgozó film a Báthory. Kár, hogy a film volumenén ez nem látszik meg, sem a várban, sem a szabadban, egyedül talán a szobajelenetek azok, így olyan, mintha színpadra szánták volna. Azonban még inkább fájt az a hűtlenség, amit Caravaggio ellen elkövettek ebben a filmben. Nem tudtam, hogy az olasz festőnek volt köze Báthory Erzsébethez, de valahogy nehezen is képzelem el, hogy ilyen lett volna, és nem csak azért, mert Caravaggio a korban nem szokatlan módon a fiúkat szerette. Egyébként az őt játszó színész nem volt olyan rossz. Csak hát könyörgöm, ha egy ismert festőt veszünk elő a filmben, legalább próbáljunk meg olyan képeket festetni vele a filmben, ami valamennyire emlékeztet azokra a nagyon jellegzetes barokk alkotásokra! A ceruzarajzok a szolgálóról, akár egy modern kép a barbiebabákról, a festmény Erzsébetről semmit nem mutat a kor idealizált alakjaiból, a tipikus Caravaggioból. Sajnos a filmbelit nem tudom megmutatni, de egyébként Caravaggio az egyik kedvenc festőm abból a korból, éles fényein kívül az emberek arca nagyon hasonló vonásokat visznek magukon, a 16. század az még nem realizmus a festészetben. Őhozzá kapcsolódik az egyik legkínosabb jelenet, amikor Erzsébettel szerelmeskednek a gyóntatófülkében, ami úgy táncol, a templomban a heves mozgástól, mintha papírmakett lenne, Erzsébet nagyokat nyög, a papok pedig zombitekintettel merednek a semmibe. Sajnálom, hogy ilyen ez a film, de kíváncsivá tett a francia Julie Delpy alkotása iránt, ami tavalyi film, már lehet, hogy nem is vetítik, az egy kicsikét más szemszögből ábrázolja ezt a történelmi alakot.
Akkor álljon is itt egy Caravaggio-kép:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése