Az ellenállás elmúlása

Az nem lehet, hogy annyi hír hiába onta filmt! És mégsem írok az idei év eddigi kedvenc filmjéről, marad a kínosan összerakott felütés (jesz, a szózatos), és vár az impulzus. Az impulzus pedig megjött, reagálnom kellett, a reagálásból pedig lémlám egy poszt a Revansról, amit nézzetek meg, mert finom.

A tehetetlen hús

Mégis írnom kell a Van Diemen-föld című filmről, amit a Titanic keretében néztünk meg. Egynek jó volt érzéssel jöttünk ki a film után, aztán napokig nem tudtam kitörölni az egyik jelenetet a fejemből, majd még elmeséltem fűnek-fának, utánaolvastam a Van Diemen-föld sztorijának wikipedián. Innen megtudtam azt is, hogy a névnek csak annyiban van köze a filmhez, hogy mondhatták volna azt is, Tasmánia, de az nem adta volna eléggé vissza, hogy mit jelentett az a föld akkor, és hogy mi értelme van az ír népdaloknak a filmben.

Miljenko Jergović: Kertész

Begépeltem az egyik novellát a Szarajevói Marlboro című kötetből. Nem igazságos a választás, de kedvelem ezt a darabot, hát ezért. Pedig ismerni kellene az összest ahhoz, hogy az érzékenység és a kegyetlenség egyensúlyba kerüljön.

Miljenko Jergovic: Szarajevói Marlboro

Amikor a novelláit olvastam két dolog jutott eszembe, az egyik, hogy ilyen súlyos történelmi, társadalmi események idején, mint a Dél-szláv háború, az elbeszélőből fájósan éles, tömör, nagyszerű anyagokat érlelhetnek ki a körülmények, hogy ebben a környezetben az íróknak „szerencséjük” van, mert az anyag végtelen és szívhez szóló, túlmutat a belső vívódásokon, nyöszörgéseken, beteges és játékos fantáziálásokon, ami adja magát „békeidőben” az írónak. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a második világháború, majd a hidegháború idején miért érlelődött annyi zseniális író.