2010. szeptember 23., csütörtök

Celebek a fák ellen


Bárdos András érthetetlen próbálkozása után Frei Tamás is úgy gondolta, az ő új, igaz szakmája ezentúl a regényírás. Csak így. Semmi pátoszba merült fejlődéstörténet, a celebnek is élnie kell valamiből. A kiadónak pedig jól hangzik, hogy itt van egy jól marketingelhető név. A fák meg dögöljenek meg.

2010. szeptember 21., kedd

Három könyv


A későnyár utolsó képviselője - napégette kopár sziklák, simogató, természetes, meleg víz, kék és fehér, napsárga, gyümölcsös borok, szerelmesség, majd valami menetrendszerű romlás, valami teljesen előre látható, erejében mégis kiszámíthatatlan vég és véglegesség. Meghalunk, bazmeg, de most még van egy életünk - ilyen volt a Zorbász az augusztus végi, szeptember eleji napokon. Az egyik legnagyobb könyvélmény az évben.

2010. szeptember 10., péntek

Emlékkönyvköltészet

"Kicsi kunyhóban szeretet, / Szeressétek a gyereket. / E szent karácsony ünnepén / Önöknek ezt kívánom én". Ezeket a méltán híressé vált sorokat Karinthy írta a múlt századelőn Szabolcska Mihály nevében, de egészen megdöbbentő, hogy szegény Szabolcska legjobb XXI. századi tanítványa, Szabó T. Anna Villany című kötetére is mennyire pontosan találnak. Mind a versikék tematikája, mind hangvételük tekintetében.

Ritkán olvasok ilyen durva kritikát.