A finomra őrölt kőpor rátapadt a tenyerére. A műhely
sarkában egy cinklemezt csiszolgatott, azután átment
a másolókeretnél álló padhoz, és az ívlámpa sárgás,
tompa fényében figyelte, amint a salétrom ezüstfehéren
befutja a lemezt.
Szerette nézni, ahogy a tiszta felületen,
melyet az ammóniumszagú albumin érzékennyé tett a fényre,
a rámában alig sejthetően megjelenik a rajzolat, amint
a tintából, fehér viaszból, átnyomóból és terpentinszeszből
főzött másolófestékkel vékonyan áthengerelve láthatóvá
válik a kép. A lemezt ezután beletette egy tálca vízbe,
óvatosan átsimította, hogy a sötét részekről leoldódjék
a szín, amitől egyszeriben előtűnt a kép, a kerítés
vasrácsának támaszkodva tizenhét évesen ott állt a fia.
A felvétel valamikor ’38 késő tavaszán készült, I. rövid ujjú
inget viselt, amely a lemezen élesen elvált a rács és a kert
szürkéitől. A másolat ilyenkor savval még lemarható. B. nem
érzett igazi fájdalmat, amikor a feleségével még ’46-ban is
hiába várta haza a fiát, legalábbis nem ilyennek képzelte
a fájdalmat, inkább fáradt volt, mintha az előző néhány év
valaki mással történt volna, úgyhogy amikor üzentek érte,
újra elkezdett bejárni a műhelybe, vasárnaponként pedig
a nyomdászkórussal énekelt. A negatív véletlenül került elő
egy dobozból. Ahhoz, hogy a másolat rögzüljön, a lemezt a
langyosnál valamivel melegebbre hevítve szíriai aszfaltporba
kellett tenni, majd egy-két percnyi várakozás után újra
áttörölve, vattával vagy szarvasbőrrel ki kellett síkporozni.
Ezután következett a beégetés. A barna aszfaltpor a festéken
megfeketedett, amit, ha kihűlt, finom gyantarészekkel
tónustalanná lehetett tisztítani. Négy óra felé járt, mire
elkészült a lemez. A műhely berácsozott szuterénablakán
utcazaj, léptek kopogása szűrődött be, és amint B. az ablak
felé fordította a lemezt, valami elégedettség-féle futott át
rajta, aztán egy kicsit előredőlt, nézegetni kezdte a fia
vonásait, mintha a saját fiatalkori képe lenne, szemével
kiegészítette a kerítés csíkjait, melyeket I. alakja
megszakított, majd odaült a retusasztalhoz, hígított tintával
és fehér fedőfestékkel kijavította a képet, amelyről sosem
csinált másolatot, bezárta a hengerező asztal egyik fiókjába,
és egy idő után mintha teljesen elfeledkezett volna róla.
(retus) c. kötetből, 2003 Jelenkor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése