90 éves lektűr

Le a kalappal Zilahy Lajos előtt. Első regénye egy szuszra kiolvasható darab, a sorok szinte vezetik a szemet, a kíváncsiságot az erős kéz vetette lineáris, de feszes cselekményfonal tartja fenn, érzelmességében pedig különösen tartalmas regényről van szó, már-már színpadiasan szélsőséges sztereotip főszereplőkkel, mindebből átsejlik némi korrajz, és meglepő mennyiségű erotika (ami egyébként a könyvből készült filmben nem jön vissza). Tökéletes szórakozás, s mindezt ráadásul egy 90 éve íródott regényben.

Ragnarök AS Byatt-tól

Aki olvasta a Possession-t (magyarul Mindenem címmel jelent meg, kiváló fordítás!), az tudja, hogy Byatt varázsol. A szöveg testet ölt, beszippant, vágyakat kelt és még sorolhatnám.. pedig nem szokásom szuperlatívuszokban beszélni folyton. És akkor itt egy újabb mustread, különösen azoknak, akik mindemellett a mitológiát is kedvelik.

A Canongate kiadónál megjelent mitológiai sorozat utolsó darabja a Ragnarok, amelyben az isteneknek vége (The End of the Gods), és hát tudjuk, a Ragnarökkel az ógermán mitológiában a világnak is vége, nagyjából minden elpusztul. Ez a sztori kapott egy kislány főszereplővel mesés jelleget. Világvége gyöngyszem AS Byatt-tól

Itt egy rövid írás róla. Inkább csak kedvcsináló. De jó lenne, ha gyorsan lefordítanák... de az is lehet, hogy angolul is el fogom olvasni.

Tranströmer-féle polaroidok

Biztos, mert épp ma nézegettem André Kertész polaroidokat, és ezek az északi, egymásba fűzött asszociációs hangulatok annyira megfelelnek ennek az instant, de mégis esszenciális pillanatképnek. Izzadságtól mentes talányok. A friss Nobel-díjas nehezen megközelíthető, talán nem is remélhetjük, hogy valaha megértünk egy svéd verset, de azért átengedhetjük magunkon, és ízlelgethetjük fojtott szelídségét.

e-

Az Amazon azt akarja, hogy gondoljam át, 18 ezer forintért mennyit tudnék megvenni az 1400 könyvből, ami eleve rajta van a Kindle-ön, nem beszélve a később letöltöttekről. Nagyon csábító ajánlat, a Kindle még sosem volt ilyen olcsó és ilyen kicsi sem talán (ami ki tudja, előny-e), és már épp kezdtem lemondani róla, mert "úgysem viszi jól a pdf-et", mert "úgysem tudok annyit olvasni". Előbbit már lehet, hogy orvosolták, utóbbi meg örökérvényű. Szóval miért is ne? Akár ki is számolhatnám, szerintem az ára viszonylag gyorsan megtérülne, már jó sok magyar könyvet meg lehet venni e-könyv formátumban is. Szóval akkor miért mégsem? Szeretem a könyveket, nem csak a bennük lévő szellemet, az írást, hanem a könyvet, mint tárgyat. Szeretem a borítót, szeretem, hogy az egyik keménytáblás, a másik puhaborítós, hogy a borítótervezőknek van egyéni stílusa. Hogy ha több országban is megjelenik egy könyv, akkor más és más a borító, de többnyire van valami közös. Néha vicces, néha félrevezető, néha kifejezetten rossz, de mindenképp a könyv része a megjelenés, ahogy a polcon ácsorog. Amikor megláttam a Kassák tárlaton az Egy ember élete első kiadását Kassák-tervezte borítóval, akkor nagyot dobbant a szívem, és kicsit sajnáltam, hogy nekem csak a jóval későbbi snassz, egyszerű borítós kiadás van meg.

Nem utolsó sorban fontos a papír és a szedés, de ezek a szempontok inkább a Kindle mellett szólnak. A könyv tömeg, polc, por, státusz. De a lakásunk tulajdonosának itthagyott könyveivel tele van a garázs, és ő évek óta elvan nélkülük külföldön, a könyvei meg itt rohadnak a nyirkos dobozokban. Vannak örök könyvek. Vannak régi darabok. Vannak ajándékozottak és nehezen megszerzettek. A Kindle könnyedség, szabad hely, üres falak és modernség. Ha többé nem akarok egy könyvet, akkor egyszerűen törlöm. Ha valamit vissza akarok keresni, az egyébként elég jó vizuális memóriám csődöt fog mondani. Legyen ez pro-con lamentálgatás, nem is lehet mást. Majd ha egyszer kispóroltam. Akkor, talán. De néha hogy örülnék egy beépített szótárnak... (a szöveg tagolása nem működik a blogspot új felületén. sajnos)

bele a Csapdába

Meg is feledkeztem róla, hogy idén 50 éves a 22-es csapdája (1961-ben jelent meg először), és hogy ez alkalomból még év elején elhatároztam, hogy idén végre elolvasom - angolul. Szóval itt az ideje végre, úgyis épp angol nyelvűhöz van kedvem.

Ezt a könyvet egyébként még akkor vettem Szolnokon, amikor újrakezdtem a főiskolát. Valahogy úgy az elején, hat-hét évvel ezelőtt. Jó sokba került akkor az én pénztárcámhoz mérten az idegen nyelvű könyv.

A magyar film állatorvosi lova

Két éve nyáron a Bem mozi bezárása okán rendezett maratoni filmhétvégén néztük meg az 1971-es Makk Károly filmet, aminek címe Szerelem. Elkeserítő, hogy ennek a csodálatos filmnek 2003-mas folytatása egy Szomszédok színvonalú alkotás.

Hangkupola alatt

Nagyszabású főpróba tanúi voltunk tegnap, a Millenáris egész szabad területét betöltötte Peter Ogi álma, egy zenés, aszimmetrikus, mozgó tér, amit ő MusiContactnak nevezett el, mert a dolog célja, hogy a közönségre gyógyító-rezgető hangtér boruljon, ami az ő sétakedve szerint változik, a lélek és a test az egybecsengés tengerében kigyógyul bajaiból.

Sajnos nem vittem magammal fényképezőgépet, pedig látványnak is különleges volt az esemény. Kevés fény a zenészekre, néhol semmi, de a tó körül sétálva egyszercsak feltűnik, hogy itt is, ott is énekesek zengedeznek a víz felé fordulva, és hogy gerilla módon mindenféle egyéb zenészek csatlakoztak a hivatalos lineup-on túl.

Az "előzenekar" érthető választás, egyben furcsa volt. Beöltözött sámándobosok csoportja egy órán át ütötte hangszerét, közben egyet jobbra egyet balra illegtek, és népdalokat énekeltek. A tér legmagasabb pontjára kiállva sem volt a dob elég hangos, az énekkel és illegéssel együtt az egész igen fura elegyet alkotott, sehogy se volt szakrális sem, és néptáncos sem. Szerencsére kibírtuk őket, és 6-tól Ogi elkezdte berendezni a teret az önkéntes zenészekkel. Gitárosok, dobosok, zongora, didzseridook, hegedűk és szintik, ezerféle csörgőbörgő, indián zenészek, torokénekes és hát a tér alapzaja.

Bármennyire kaotikusnak tűnt néha, mivel mindenkinek C-ben kellett lennie, ezért mégis volt összetartás, de a hangminta minden ponton más volt, és folyton arra késztetett, hogy velük dúdoljam a hangokat, így az egész tényleg felért egy megrezgető spirituális élménnyel... csak... hideg ne lett volna, és ne lettem volna alulöltözve, ami miatt a Cage darab után eliszkoltunk haza. Sajnos Cage 4'33'' darabja alatt nem volt valami nagy a csönd, a zongoránál Ogi ült, néhány méterre meg a büfé előtt dőlt az értelmetlen és harsány csacsogás, mögöttünk valaki azon röhögött, hogy a fotósok felveszik a "semmit". Úgy tűnik, cseppet sem tudtak belegondolni, milyen eszményi alany a fotósnak a mozdulatban zenész, milyen feszültséggel teli képet lehet ebből komponálni, és hogy mire jó a csendélet... Maga az esemény viszont nagyon jó fogadtatásra talált szerintem, lehetne ilyen instrumentálisan, kihangosítás nélkül, workshop jelleggel.