Újraolvasni a Ködmönt

Újraolvastam Móra Ferenc Kincskereső kisködmönét abból az apropóból, hogy a kötelező olvasmányok közül ez az egyik leginkább vitatott darab, és mivel csak 8 éves voltam, amikor nekünk olvasni kellett, nagyon kevésre emlékeztem belőle. Hangulatokra. Sötét volt, nedves és havas, betegszagú. Ijesztő volt, és nem szerettette meg az olvasást, ez biztos (az a Nils Holgerssonnak és a Tüskevárnak sikerült). Ezek a benyomások talán fontosabbak, mint az, hogy milyen felnőttként olvasni, de egészen konkrétan akartam tudni, mi is van a Ködmönnel, és ha a 8 éves gyerekeknek nem, hát kinek való ez a könyv.

Középen Móra. Forrás: Wikipedia

Ez utóbbira igazából nem tudok válaszolni újraolvasás után sem. Felnőttként olvasva a történetek nem olyan komorak, sőt valami elmesélői derű lengi be az egészet, akinek "jelenléte" kissé sok is, az író túlságosan átlátszik a történeteken, és elveszik a természetesség. Csakhogy valójában nem a komorság tűnt el a Ködmönből, az olvasó lett edzettebb a halál, betegeskedés, szeretteink elvesztése és a nyomor olvastán. Az egyik legrosszabb tényleg a szörnyű, kiterjedt és mélységes nyomor. Gergőéknél a széljárta malomházban a szokásos három fogásos étel - derül ki már a 20. oldalon belül - : kenyér, haja, béle. De amikor betegségből felépül (amibe a kishúga belehalt), fejedelmi bundás gombóc, azaz hajába főtt krumpli, kertészpecsenye, azaz sült tök és vadribizli kerül az asztalra. Ám még ez a szegényes vacsora is csak kerülne, ha a felbukkanó Küsmödi bácsi, aki igazából egy rongyos csöves koldus, de mindenki babonás tisztelettel kezel, fel ne zabálná az egészet. Gergő, akit nem lehet nem az író valamilyen távoli alteregójaként kezelni, nehéz sorban nő fel, apja korán meghal, a ködmönt hagyja hátra a fiának, az anyjának pedig nincs pénze iskoláztatni a fiút. "Szegény embernek szegény a gyásza is." Gergőt inasnak adják, de sehol nem válik be. Végül a "tündér" Malvinka öregasszony segít rajtuk, aki megszánva a síró gyereket, magához veszi szobainasnak és támogatja a taníttatását.

Móra-ház Kiskunfélegyházán

A végére nem marad egyetlen negatív szereplő sem, még a bűbájos Küsmödi bácsi is átalakul, csak az unokájáért él, aki a kis bice-bóca, neki próbál napi betevőt szerezni, miközben a távoli elhagyatott bányában élnek télvíz idején is, mert a Küsmödi mániákusan hisz a bányában, ahol aztán a végzetes robbanás után valóban találnak is szép adag szenet...

Szóval ez a könyv csupa betegség, halál, veszteség, nyomorúság, éhezés, fázás - gügyögőre írva. Az elmesélés módja tényleg kisgyerekeknek olvastatná, de amit mond, az még nagyon nem nekik való. A nagyobbaknak pedig már túlságosan szájbarágós ez a stílus és sok ez az erkölcstanítás, ami ebben van sűrítve, így a kettő között lebeg egy sehova nem sorolható térben. Ráadásul minél többet olvasok össze Móráról, Mórától, annál inkább úgy gondolom, hogy semmi más nem volt a célja, mint ez a direkt tanítás az élet kegyetlenségéről, a régiek nehéz sorsáról, hogy ma becsüld meg, hogy jobb van. Sőt talán valami szentimentális múltbanézés is átlengi az egészet.

Móra Ferenc szintén Kiskunfélegyházán született, és legutóbb teljesen véletlenül megtaláltam az apukájának halálozási bejegyzését a beszkennelt anyakönyvi kivonatokban. Móra a Ködmönt az apukája halála után írta meg, de már felnőttként.