Két Karinthy

Legalább megtudtam, hogy élt utolsó éveiben, és hogy halt meg Karinthy Frigyes. A Szellemidézés egyébként nem is túl érdekes, de nem is elég informatív. Kik ezek a barátok, és kit érdekel, kivel csajoznak?  Olyan ez a könyv, mint egy későbbi feldolgozásra váró jegyzet, mintha az írója arra számítana, valaki majd lábjegyzeteket gyárt hozzá, és ezért elég jó ez a takarékos nyelvezet és logikátlan szövögetés, azt pedig már végképp nem kell tudnunk ki a PetiJóska.

Karinthy Frigyes (j.) és fia, Karinthy Ferenc

A fia által közvetített kép Karinthyról egy bogaras, kövér, kapcsolataiban naiv, sőt akár tolakodó ember, akit a felesége vitt a sírba. Abból a néhány dologból, amit a könyv ad, Karinthy halálának körülményei a legérdekesebbek, de nem kerülünk megérintett állapotba, sőt ez a halál is olyan blődnek tűnik, nem, nem viccesnek, nem egy humoristához "illően" rendezettnek, a blőd maga a leírás, amilyen szenvtelen tárgyilagossággal a fia egyszerűen egymás mellé veti azokat a mondatokat, amiből kijön az az utolsó néhány nap és óra, amikor már az író is érzi a véget, aminek még nagyon nem szerette volna megadni magát. Egy látomásban (? mégis honnan tudjuk meg, hogy Karinthy Ferenc honnan szedte össze ezeket, kitalálta, az apja elmondta - kevéssé valószínű, vagy más?) megjelenik Kosztolányi, a régi barát, de ez ilyen halott barátokhoz szóló beszélgetések, és egyáltalán, ahogy Karinthy "beszél" ebben a könyvben, valahogy nem tűnnek életszerűnek, és nem passzolnak össze az íróval, pláne nem kerülnek semmiféle kapcsolatba a fiával, leszámítva azt, hogy mintha néha a háta mögött nevetnének rajta. Végül maga a halál-jelenet alig érdekfeszítőbb, mintha egy Szomszédok-részt néztünk volna meg.

Apa és fia stílusa, a kor, amiben éltek olyannyira különbözik, hogy egy kötetben e kettőt csak naaaagy empátiával lehetett volna áthidalni és sok szeretettel. Így csak nevetségessé lett az egyik, és semmirekellővé a  másik.