2012. július 19., csütörtök

Egy családregény vége

Ahogy haladtam előre a könyvben, egyre jöttek a stációk, most éppen miért gondolom úgy, hogy ez egy nem is olyan nagyszerű könyv.

Biztos sokan meghökkennének azon, ha valaki azt meri mondani, Nádas Péter írása, legalábbis az Egy családregény vége nem annyira zseniális. Az első oldalak még tetszettek, de néhány tíz oldal után majdnem leraktam, mert már nagyon nem lehetett követni. Összekuszálódtak az alanyok, a szavak, és az egész túlságosan takarékos volt, nem éppen feszes, ahogy a méltatók írják.

Aztán a következő stáció az volt, hogy ez az egész igazán a zsidóknak érdekes, úgy értem, akinek ilyen gyökerei vannak. De itt is mintha elfáradt volna az író, az első néhány száz évről, amik több ezer évre nyúltak vissza, részletes, kimerítő történetet kapunk, aztán ahogy haladunk előre az időben, egyre jobban pörögnek az életrajzok, és az utolsó zsidó ősökből már csak egy-egy név van, pedig róluk már sokkal többet lehetne tudni elvileg... ha valamit feltételezhetünk egyáltalán. Persze a misztikumba vesző történetek engem is (jobban?) izgatnak.

Végül a család - ilyen a család? És mi ez a bizarr kiképzőiskola? Mire mond nemet a gyerek - ez is az egyik fő méltatás. Nem értem.

Az egész könyv valahogy nem volt kielégítő. Nem szerettem a nyelvezetét, nem vitt a történet, és csak mozzanatok voltak, amikor igazán élveztem, de akkor mindig jött egy váltás, de nem simult, az egyes elemek egymásra voltak csak hányva, és végül rajtamaradt a posztmodern zubbony, hogy márpedig ezt sznobkötelesség szeretni, homokozólapáttal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése