2010. július 27., kedd

Miért is ne a szerelemről?

A fülszövegben azt írja Gabriel García Márquez a regényről: eddig nem volt bátorságom hozzá, hogy több mint 400 oldalon át csak a szerelemről írjak. A szerelemről szól tehát vagy nem a Szerelem a kolera idején?

Legalábbis majd' megőrjített ez a rengeteg szerelem és erotika, az a naturalista sőt vulgáris szexvégzet. Hogy "kamatyolnak" és "tosznak" mindenki az élete végéig, kivéve a házaspárt, sőt kivéve a házaspárokat. A férjek unalmasak, az árnyékszerű, koravén emberke, Florentino Ariza költő, érzékeny és jó érzékkel érzéki miután erőszak során veszíti el szűzességét, boldogabb nem is lehetne: így menekül meg élete a várakozás sivár gyötrelmétől, az önemésztő szomorúságtól, végre előremenekülhet a szerelembe, jól vigyázva, hogy önmagának egy kis részét mindig fenntartsa örök szerelmének, Fermina Dazának, aki fiatal lángolásuk után kikosarazta őt, és a város legjobb partijához ment nőül. Florentino Ariza azt várja, hogy a férj végre egyszer meghaljon, és újra övé legyen a "koronás istennő". Végre regény, egy könyv, amit nem lehet letenni, jól felépített, sokrétegű, izgalmas történet, ámulni való feszültség és pontosság. Kőbánya és Zugló között a vonaton vagy tizenöt oldalt faltam be, hogy a VÉGE szócskáig érjek, már nem bírtam volna ki, mert mindvégig számítottam valami perverz csavarra, ami majd jól letaglóz. De nem tette. Olyannyira nem, hogy végül mégis elhittem, a szerelemről szól ez a könyv, bármennyit gyanakszunk rá.

Többször eszembe jutott Darvasi László, és az, hogy mennyit tanult és vett át Darvasi a saját írói stílusába Márqueztől. Az apró hasonlóságoktól kezdve, így látatlanban az egész mostani sztori nagyon hasonlít a Virágzabálókra, legalábbis mintha ott is két férfi szeretne végzetszerűen egy nőt, nem beszélve Darvas név-fétiséről, amitől olyan mágikus és igéző lesz a magyar mondat.

Szerelem és élet az is, amikor az első szerelmes levelet leszarja egy madár, amikor ötven év múlva az első randiról már azért kell elmenekülni, mert nem zárnak azok a bizonyos záróizmok. Élet a beöntés, a szeretők sokasága. Nem tudom hinni azt sem, hogy a szerző ironikusan gondolta ki, Florentino Ariza "szűzességét" és hősi szerelmét, ami az évek során cseppet sem halványult. Vannak olyan emberek, akik képesek így szeretni, mások pedig inkább felejtenek, és új álmokat képesek építeni, és beleszeretni, míg az a kitartó fajta bele is halna egy ilyen próbálkozásba. A 650 szerető a túlélés eszköze, így nem sorvad el az égő lelki szerelem, a sok kisebb és nagyobb kaland között, az éveken át tartó kapcsolatok hálójában, amiből soha semmi nem szivárog ki abban a városban, ahol még arról is tudnak, ami csak a jövőben fog megtörténni. Sőt, furcsa mód pedofil gyanúval gondolnak arra az emberre, aki a város összes özvegyét, fiatalját és öregjét, de a saját rokonát, a tizenéves unokahúgát is megdugja hetvenévesen. Épp itt van valami groteszk, gondolhatnánk, épp a végletekig túlfokozott szexbe fúlva maradna fenn a szűzies szerelem? Ennek ellenére mégis számolnunk kell bizonyos mértékű kulturális különbséggel. Mit is tudhatunk mi a Karib-tenger vidékéről...

Vártam a tragédiát, de nem lett. Az emberek, akik megöregednek és az időskori betegségekkel gyötörten néznek vissza, néhányan akik meghalnak, ők az élet áldozatai, nem kell, hogy meglepődjünk, el kell fogadni az idő forgását. Emberi méltóság van az elmúlásban, a fejlődésben, az öregkori szerelemben, ami tabukat döntöget.

A dél-amerikai regények fülledtek, még akkor is, ha szó sincs szerelemről. 58 éves volt Márquez, amikor ez a regénye megjelent. Még nem is ismerte azt a kort, amit Florentino Ariza és Fermina Daza egymás pucér testén megláthatott, hogy a nő mellei fonnyadtak, vállai beestek, bordái majdnem kiszúrják azt a fehér, békaszerű bőrét, hogy öregszaga van, míg a férfi kortalan, sötét és vékony bőre úgy feszül rá, mint egy hártya, hogy kopasz és protézise van, és csak attól fél, hogy épp akkor hal meg, mikor már beteljesülhetne a szerelem. A regény Márquez szüleit mintázza, magyarázta az író, kivéve azt, hogy az ő szülei összeházasodtak. Innentől kezdve pedig a sztori már nem is lenne érdekes. Ezért is vette át a történetet, ami rá nagy hatással volt, két szerelmes öregemberről, akik minden évben együtt nyaraltak Acapulcónál, míg az egyik nyáron a csónakosuk agyonverte őket, akkor már elmúltak nyolcvan évesek is. A zsákmány némi pénz. Ekkor derült csak fény a két öreg titkára, ugyanis csak lopva szerethették egymást nyaranta, mind a ketten házasok voltak, valaki mással.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése