Igaza volt EP-nek, Garaczi abszolút szellemes, sőt a legordenárébb módon szórakoztat. Tette ezt az 1995-ben megjelent kötetben, ami a lemúr első vallomásait szecskázza elibénk.
2010. július 30., péntek
2010. július 27., kedd
Miért is ne a szerelemről?
A fülszövegben azt írja Gabriel García Márquez a regényről: eddig nem volt bátorságom hozzá, hogy több mint 400 oldalon át csak a szerelemről írjak. A szerelemről szól tehát vagy nem a Szerelem a kolera idején?
Címkék:
Gabriel Gárcia Márquez,
külföldi,
regény
2010. július 21., szerda
Moon
A 2009-es Moon című film az egyik legjobb sci-fi, amit mostanában látni lehet, szerintem. Duncan Jones rendezése, akit ha valahová kötni szeretnénk, hát David Bowie fiáról van szó, néha Zowie Bowie-nak is nevezi magát. Eddig nem sok filmet rendezett, jövőre tervezi a harmadikat. Minthogy a Moon sztoriját ő írta, lehet ok feltételezni, hogy lesz még néhány ütős filmje a jövőben.
2010. július 3., szombat
Fedezzétek fel a Kovásznai életművet
Zavarba ejtő, merész képek előtt állunk, színesek, óriásiak, az egyiknek az a címe, Nagy sárga kompozíció – elmerülünk. A Szintézis viszonyrendszere pedig szinte megüt a karzatról lenézve, addig fel sem tűnt milyen szigorú és túlvilági. Animációs filmeken kacarászunk, mintha a legújabb viccet hallanánk – a képernyő jobb alsó sarkában viszont kis tábla figyelmeztet: a film 1979-ben készült. A Kovásznai György életművét bemutató tárlat gyökeresen más képet láttat a hidegháború Magyarországáról, mint amit eddig ismerhettünk a magyar művészektől. Ez egy más viszonyítási és célrendszer.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)