köldöknézős

Ezt a Centauri interjút csak most olvastam. Nagyjából egyet is értek vele - arról a részéről szólva persze, hogy mi is van a kortárs magyar irodalommal.

Szerintem is unalmas a felhozatal, és már sokszor gondolkodtam ezen, hogy mi is a bajom, és főleg az utóbbi néhány évben miért nem csigáz fel a hazai újdonságok listája. Én úgy hívom ezeket, hogy köldöknézős irodalom. Nem csak a nagy hazai szerencsétlenkedésünkről írókat sorolom ide, hanem a közepesen megírt hangulatplecsniket, amikből rengeteg van, meg az olyan történetecskéket, amikben nincs semmi több annál, mintha a szomszéd lány elmesélné egy napját. Más helyzet azért, ha valami jól van megírva, én szeretem a nyelvi játékokat, a leleményt, és vannak írók, akiket csodálok azért, ahogy írni, mesélni tudnak (pl. Krasznahorkai László - vele egy friss interjú itt). Legtöbbször viszont inkább csak az a baj szerintem, hogy nincs miről írni. A magyar irodalom önmagába szorult, maga körül forog, nem néz a világba, nem reflektál, nem tükrözi vissza, hozza el az emberek életébe a változatosságot. A kánon számára az a valaki, aki beletartozik egy bizonyos bölcsészi körbe, ez viszont behatárolja a lehetőségeket, a témákat, az érdeklődést, és egy idő után mindenki hasonlítani kezd egymásra - ma van egy csomó fiatal író, akinek a dolgait egyszerűen nem lehet megkülönböztetni szerintem. Na és a humor. A mocskos humorra még van példa, általában a mocskos dolgokra van, ferdeségek, erőszakosságok egyre gyakrabban kapnak helyt az irodalmi szövegeinkben, de én mondjuk attól nem élvezem jobban ezeket a továbbra is köldöknézős írásokat, hogy naturalista megborzongató módon vannak benne ilyen témák, beszédstílusok stb. Attól nem lesz jobb vagy érdekesebb, hogy mocskosabb. Lehet, hogy krimi terén jobb a helyzet, de hát nem szeretem a krimit.

Valahol egyszer azt olvastam, hogy három lehetőség van:
1. van miről írni - de nincs elég jó írói készség = lesz mondjuk egy rossz könyv
2. nincs miről írni - de van írói készség = nem lesz könyv, vagy lesz, de téma hiányában pocsék
3. van miről írni - és van írói készség = bingó!
Gondolom addig pedig gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni kell azt az írói készséget, amíg el nem jön A TÉMA.

A témahiányos irodalmi felhozatal miatt örültem egyébként annyira Péterfy Gergely Kitömött barbárjának, ami aztán elég nagy csalódást okozott. Abból a szempontból persze jó volt valóban, hogy végre egy érdekes téma, ami önmagáért is érdekel, nem csak azért, mert lássuk, mi jelent meg aktuálisa a könyvhéten... A szerző blogján olvastam hosszasan a doktorihoz gyűjtött kutatásokból, és nagyon felcsigázott a Kazinczy és a néger barát kapcsolatáról született mű. Az időszerűsége is valahogy nyilvánvaló volt, nagyon jó érzékkel rá lehetett volna taposni az irodalom eszközeivel az emberekben ücsörgő, lappangó xenofób kisördög tyúkszemére. De aztán... a Barbár is inkább lett egy hangulatplecsni, igen kevés hitelességgel. A regény túl fikciós lett, túl sokat foglalatoskodik olyan dolgokkal, amiket nem tudhat, olyan narrációt választ, ami nem igazán passzol vagy hiteles, és végül úgy ábrázol egy ismert magyar személyiséget, ami nem igazán adekvát szerintem. Na meg az a több száz ún. sajtóhiba, ami iszonyú irritáló volt. Így végül a regényből számára a legérdekesebb és legmaradandóbb élmény az maradt, amikor még csak olvastam a témáról, az Angelo Soliman körüli kutatásokról, a bécsiek hozzáállásáról sok-sok év után a témához stb.

Azóta inkább külföldre figyelek, és a külföldi irodalmat keresem. Csak már a fordításokkal sem vagyok mindig kibékülve. De erről majd máskor.
És ismét: én nagyon örülnék, ha tényleg kinőne egy jó kozmopolita magyar író a rengetegből, úgyhogy hajrá Centauri :)

csendben, mint a kövek

"Betűk, majd a betűkből szavak, aztán ezekből a szavakból rövid mondatok, aztán van néhány hosszabb mondat, és végül nagyon hosszú mondatok, mindez 35 éve. Szépség a nyelvben, móka a pokolban - válaszolta Krasznahorkai a Guardian Hogyan definiálná a saját munkáját azok számára, akiknek nem ismerős kérdésére. Melyik mű elolvasását ajánlaná először az életművéből annak, aki még csak most ismerkedik önnel - hangzott a következő kérdés, de Krasznahorkai egy saját kötetet sem nevezett meg, helyette azt javasolta a könyveit még nem olvasónak, hogy menjen ki a szabadba, üljön le mondjuk egy patak partjára, és ne csináljon semmit, ne gondoljon semmire, csak üljön ott csendben, mint a kövek. Ha így tesz, végül találkozik majd valakivel, aki olvasta a könyveit."

http://konyves.blog.hu/2015/05/14/krasznahorkai_megtanitja_az_anglokat_a_vezetekneve_kiejtesere

szomorúság

Nooooooo, ez nem lehet igaz!
Miért? Ááá, annyira nem akarom elhinni. Talán még meggondolja magát. Mégis ki beszélte rá?
A kiadó gondolta, hogy ez milyen jó ötlet, hogy majd jönnek a kíváncsi emberek? Meg akarják nézni, szagolni, tudni, hogy miféle ember ez a rejtőzködő író, meg hátha valami ismert nagyágyú álruhában?

Ez a csoda biztos csak három napig fog tartani, és nem éri meg szerintem.
Nem maradhatna Centauri továbbra is Centauri? Annyira szépen elmondta korábban, hogy nem az ő személye a lényeg, nem lényeg a kánon. Igen, látom, hogy ebben az interjúban (ami linkelve fent) épp arról van szó, hogy de az írók személye is milyen lényeges lett. Hát höhö. Amennyire hallottam eddig, azért az írók nem lelkesednek magukban annyira azért, hogy majomkodniuk kell, hogy érdekesek legyenek, és eladják magukat. Szerepelni, sokszínűnek lenni, énekelni, táncolni, bohóckodni, hogy az olvasó ingerküszöbét átvigyék. Fog-e valaki ezért Centaurit venni? Hogy mert kiderül, ki is ez a vidéki birtokos...

Persze, mit reklamálok én itten. Úgyis csak a Kék angyalt olvastam eddig, a Jégvágó még mindig a polcon vár, és hamarosan jön az új kötet, amit nagyon várok, és lehet, hogy hamarabb elolvasom, mint a Jégvágót.

Egyébként az a helyzet, hogy szerintem Centauri olyan ritka unikum a magyar irodalomban, hogy vigyázni kellene rá. Olyasmi nekem, mint Krasznahorkai, csak más stílusban. De mindketten univerzális, egyetemes, kozmopolita írók. Olyanok, akik túl jutottak a 3F (family, friends, fools) és a sznobkultúra területén, és mindenkihez tudnak szólni. Nem köldöknézősek, nem a kánonnak és a kánonban írnak. Olyan írók, akik látnak kifelé, és így még jobban át tudják adni egy külső tükör által is azt, ami itt van. Meg néha nem, mert nem az kell. Hanem, hogy valami más legyen, hogy fel tudjuk fogni, mérni, hogy lehetne máshogy. Hogy ez csak egyféle valóság, de a világ kínál sok másmilyet. Sok magyar írót kedvelek még többé-kevésbé, de ilyen mindent vivő magyar író számomra csak kettő van eddig a kortársak közül: Krasznahorkai és Centauri.

Kerékpárral Afrikában, 1931-1936-ban

Lesz még szülinap és karácsony :-)

Volt egyszer egy lengyel utazó, aki több mint 80 évvel ezelőtt öt éven át tartó afrikai barangolásra indult. Egy ismeretlen földrész nyomában több mint 40.000 kilométert tett meg kerékpáron, lóháton és csónakon, mintegy 10.000 fényképben beszélve el különleges útja történetét. 

Kazimierz Nowak: Kerékpárral és gyalog a fekete földrészen át 

Levelek az 1931-1936-os afrikai útról

De nagyon szerettem én az ilyen könyveket gyerekkoromban. 

Képek Nowaktól.