2009. június 30., kedd

Krasznahorkai: Rombolás és bánat az ég alatt

WU: Az üres felületen van a lényeg. Helyet hagy a gondolatnak. A klasszikus kínai költészet és a klasszikus kínai festészet is kevés szóval, illetve kevés tussal dolgozott. Li Bai, ha írt valamit, azt mindig csak néhány vonással, néhány szóval tette, mert tudta, hogy amit nem ír le, az adja a jelentés monumentális erejét. Az üres tér jelentőségét nagyon nehéz megérteni annak, aki Nyugatról jön. Az Önök fogalma a valamiről, gyökeresen eltér attól, amit mi értünk rajta. S Önöknél következésképpen nem létezik az ürességnek az a rendkívül gazdag jelentése, mint nálunk. Nem létezik, tehát nem is hasonlítható össze semmivel. Nincs hely Önben, hogy megértse, mi az üres. És a kínai művészet lényege ez az üres.